Háromnapos üléssel zárul a parlament őszi ülésszaka


Háromnapos üléssel zárja őszi ülésszakát az Országgyűlés, amely e heti tanácskozásán – kedden és szerdán – közel félszáz javaslatról dönthet.

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a hétfői ülésnap 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Leteheti a képviselői esküt a fideszes Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, aki a közelmúltban elhunyt Turi-Kovács Béla (Fidesz), az Országgyűlés korelnöke mandátumát foglalja el.

Ezt követően három órán keresztül interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el, majd huszonkét előterjesztés bizottsági jelentéseinek és összegző módosító javaslatának vitáját folytatják le a képviselők.

Terítéken lesz egyebek mellett az építészetről szóló törvényjavaslat, a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról szóló országgyűlési határozati javaslat és az az indítvány, amely alapján egyes munkakörökben megszűnik a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat. Szó lesz a Mi Hazánk két, az országgyűlési, illetve a fővárosi választási rendszert érintő kezdeményezéséről, a szuverenitásvédelemmel kapcsolatos indítványokról és az idegenrendészeti szabályok szigorítását tartalmazó, valamint a külföldi állampolgárok Magyarországon történő tartózkodását, munkavállalásának jogcímeit és feltételeit meghatározó kormányzati előterjesztésekről is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Az amerikai állam feldarabolná a Google-t

A Google „monopolhelyzetére” hivatkozva az amerikai igazságügyi minisztérium a keresőóriás egyes részeinek feldarabolását akarja elérni. A cél az, hogy eladják azokat az üzletrészeket, amelyek segítettek fenntartani a cég „illegális monopóliumát” az online keresések terén – írja az Euronews.

2024. október 11.

MOKK: sokan adnak kölcsön ismerősöknek

Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az ilyen kölcsönök felét azonban legfeljebb csak részben fizetik vissza, emiatt régi, tartós kapcsolatok mennek tönkre. Sok félreértést és vitát meg lehet előzni egy írásbeli szerződéssel, nagyobb összegű kölcsönnyújtásnál pedig érdemes jogász segítségét is igénybe venni. Amennyiben a kölcsönszerződést közjegyzői okiratba foglalják a felek, akkor a hitelező probléma esetén bírósági pereskedés nélkül hozzájuthat a tartozáshoz. De az adós is biztos lehet abban, hogy nem követelhetnek tőle többet a megállapodásban foglaltaknál, és szorult helyzetével sem tudnak visszaélni.