Hasznos tanácsok ügyfél-átvilágításhoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budapesti Ügyvédi Kamara és Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda (NAV PEI) közötti együttműködés keretében a BÜK felhívta a kamarai tagok figyelmét, hogy az alábbi esetekre fordítsanak kiemelt figyelmet. 

1. Ügyfél-átvilágítás esetén, ha a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltató a „más szolgáltató által elvégzett ügyfél-átvilágítás” lehetőségével él, és az átvilágítást végző szolgáltató ügyvéd, az adatok átadásakor gyakran hiányzik a megállapodás az átadó-átvevő felek között, valamint az érintett ügyfelek hozzájáruló nyilatkozata is.

2. Az ügyfél és a székhelyszolgáltató közötti szerződéskötéskor a jelenlévő ügyvéd az okmányok érvényességének ellenőrzését nem kellő körültekintéssel végzi. (Felmerülhet annak lehetősége, hogy a jogügylet tárgyául szolgáló „gyanús” szerződések megkötésénél ügyvédek is közreműködnek.)

3. A Magyar Ügyvédi Kamara Elnökségének 3/2017. (XII. 18.) sz. Szakmai Álláspontja és az ügyvédi tevékenységről szóló tv-ben foglaltak alapján, azok az ügyvédek / ügyvédi irodák, akik nem felelnek meg a feltételeknek, a gyakorlat alapján gazdasági társaság keretén belül folytatják tovább a székhelyszolgáltatási tevékenységet. (Felmerülhet annak lehetősége, hogy a jogügylet tárgyául szolgáló „gyanús” szerződések megkötésénél ügyvédek is közreműködnek.)

4. Székhelyszolgáltatók által tett jelzések alapján több esetben is előfordul, hogy a székhelyszolgáltató tudomása, jóváhagyása és beleegyezése nélkül különféle gazdasági társaságok székhely bejegyzése történik. Ezen probléma oka lehet, hogy a székhely bejegyzése során az ügyvéd a székhelyszolgáltató által tett befogadó/hozzájáruló nyilatkozat hiányában elfogadja az alapítandó cég képviselője nyilatkozatát esetleg maga az ügyvéd igazolja valótlanul ezen jogosultság a tényét. (Javasoljuk a székhely bejegyzésekor a jogszerű használat ellenőrzését!)

(Budapesti Ügyvédi Kamara 741. számú hírlevele)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.