Hat a távközlésben az új fogyasztóvédelmi szabályozás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új ügyfelek kétharmada már csak egy év hűségidőt vállalt, mióta az előfizetői szerződések szabályozása lehetőséget ad erre – derül ki a távközlési szolgáltatások használatát vizsgáló 2018-as felmérés előzetes adataiból.

A felmérést készítő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye kiemelte, hogy a válaszok alapján az előfizetők csaknem 90 százaléka utólag is elégedett a határozott idejű szerződésekkel. A tavaly szerződött előfizetők több mint fele ugyanakkor nem hallott arról, hogy a hűségidő leteltével kérheti a kedvezményesen vásárolt készülék átalakítását kártyafüggetlenné, tízből pedig csak hatan tudták, hogy készülékvásárlás nélkül csak 1 év hűségidőt kell vállalni – tették hozzá.

A megkérdezettek 70 százaléka számolt be arról, hogy szerződéskötés előtt a szolgáltató az 1 éves, a 2 éves és a határozatlan időre kötött szerződés előfizetési díjairól is tájékoztatta.

A változás előtt – mint írták – az előfizetők 90 százaléka kétéves hűségidővel szerződött.  2017-ben minden ötödik család hűségidős szerződése járt le, de 79 százalékuk maradt a szolgáltatójánál. Közülük viszont minden tizedik magasabb számlát kapott ugyanazért a csomagért – tették hozzá.

Az országos lakossági felmérés végleges adatainak megjelenése tavaszra várható – olvasható a közleményben.

A hűségidős szerződések szabályozása 2017 őszén változott a NMHH kezdeményezésére. A törvénymódosítás alapján határozott idejű, vagyis hűségidős előfizetés azóta csak egy évre köthető, csupán a készülékvásárláshoz kapcsolódó szerződések felső időkorlátja maradt két év. A hűségidő lejártával az előfizetés nem drágulhat és a szolgáltatás egyéb feltételei sem válhatnak kedvezőtlenebbé az előfizetők számára. A módosult hírközlési szabályozás szerint nem csupán felmondható a szerződés a hűségidő leteltével, de az előfizető kérésére a kedvezményesen vásárolt készülékeket a szolgáltató ingyenesen köteles hálózatfüggetlenné alakítani.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.