Hat év börtönre ítélték az SZFE-maszk miatt késelő férfi


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsított eljárásban, hat év börtönbüntetésre ítélte a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság azt a férfit, aki februárban megkéselt egy nőt a csepeli 151-es buszon, mert SZFE feliratú maszkot viselt.

Az ügyészség péntek délelőtt közölte közleményben, hogy bíróság elé állítják a csepeli buszon SZFE maszk miatt késelő férfit felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt.

A súlyosabb sérülés kockázata is fennállt

A Fővárosi Törvényszék ugyancsak péntek délután adott hírt az ítéletről, amely szerint a sértett 2021. február 25-én reggel felszállt egy Csepelen közlekedő autóbuszra. A járványügyi intézkedéseknek megfelelően a száját és az orrát takaró maszkot viselt, amelyen jól láthatóan egy tiltakozást képviselő mozgalomhoz tartozást jelképező felirat volt olvasható. Az autóbuszon utazó vádlott felfigyelt a nő által viselt maszkon látható feliratra, amely miatt feldühödött és a sértetthez odalépve kötekedni kezdett vele, majd a szóváltásuk során szidalmazta és fenyegette is őt. A vita során a vádlott a nála lévő 8 centiméteres pengehosszúságú késsel megszúrta a sértettet az arcán. Ezt követően a terhelt a következő megállóban leszállt és elmenekült a helyszínről.

A bíróság elé állítás során – amelyen a vádlottat, a sértettet és egy tanút hallgatott meg személyesen a bíróság – a vádlott részben beismerte a bűncselekmény elkövetését és bocsánatot kért a sértettől is, aki ezt elfogadta.

A bíróság megállapította, hogy a férfi közösség tagja elleni erőszakot követett el, hiszen cselekményének motivációja a lakosság egy – a sértett maszkján lévő felirattal jelképezett – csoportja ellen érzett ellenszenve volt. Bár a nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban figyelemmel a támadott testtájékra, az erőbehatásra és a használt eszközre, súlyosabb sérülés bekövetkezésének kockázata is fennállt, ezért a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérletében is bűnösnek mondta ki a vádlottat.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a terhelt részbeni beismerését, a megbánását és azt, hogy az egyik cselekménye kísérleti szakban maradt.

Többszörösen büntetett előéletű

Súlyosító körülmény volt azonban a férfi többszörösen büntetett előélete, az, hogy a cselekmény elkövetésétől a vele szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések és az ellene – hasonló jellegű bűncselekmény miatt – folyamatban lévő büntetőügy sem tartotta vissza. A bíróság azt is figyelembe vette, hogy a cselekmény több ember előtt, bennük riadalmat, félelmet keltve történt.

A bíróság a bűnismétlés és a – kiszabott szabadságvesztés tartamára tekintettel – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta a vádlott letartóztatását. 7 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották a férfit, akinek letartóztatását az ügyészi indítvánnyal egyezően fenntartotta.

Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben mind az ügyészség, mind a vádlott és védője is fellebbezést jelentettek be – közölte a Fővárosi Főügyészség.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.