Hat év börtönt kapott egy borsodi uzsorás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hat év börtönre ítélt a Miskolci Járásbíróság első fokon egy 40 éves férfit, aki ellen a járási ügyészség uzsora-bűncselekmény miatt emelt vádat – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze.


Martossy György kifejtette: a férfi – aki kilencszer volt büntetve főleg vagyon elleni és garázda jellegű bűncselekmények miatt – korábban egy Ózd környéki faluban lakott, ahol 2007 óta foglalkozott üzletszerű pénzkölcsönzéssel, engedély nélkül.

A vádlott havi 50-150 százalékos kamatot számolt fel. Külön nyilvántartást vezetett a kölcsönzött pénzről, a részletek fizetéséről és a hátralékokról – ismertette Martossy György hozzátéve, hogy a vád szerint bizonyíthatóan hatszor nyújtott kölcsönt uzsorakamatra. A sértetteknek kezdetben ezer-kétezer forintot adott, és a következő hónapban ennek másfélszeresét-dupláját kellett visszafizetni. A pénzkölcsönzés folyamatosan zajlott, a visszafizetendő összeg egyre nőtt. Aki nem tudott időben fizetni vagy vitatni próbálta az összeget, azt bántalmazta vagy életveszélyesen megfenyegette.

Az ügyben szereplő sértettek és tanúk jelentős része védett tanúként vett részt az eljárásban.

A vádlott tagadta bűnösségét, bár elismerte, hogy esetenként adott kölcsön pénzt, azt mondta, kamatot nem kért, és nem fenyegetett vagy bántalmazott senkit.

A sértettek és a tanúk vallomása, valamint a lefoglalt bizonyítékok alapján a Miskolci Járásbíróság első fokon bűnösnek mondta ki a férfit uzsora-bűncselekményben, zsarolásban és jogosulatlan pénzintézeti tevékenység bűntettében, és hat év börtönre ítélte, és elrendelte előző felfüggesztett büntetésének végrehajtását is.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 2.

Októbertől az elektronikus ügyintézésre kötelezettek számára a cégkapura érkezik a fizetési meghagyás

Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn.

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.