Hatékonyabban működik a Fővárosi Törvényszék


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly javult a Fővárosi Törvényszék hatékonysága, időszerűségi mutatói és csökkent a hátralék – közölte a törvényszék hétfőn a helyi összbírói értekezlet kapcsán.


A közleményben kiemelték: a Fővárosi Törvényszék meghatározó a magyarországi igazságszolgáltatás rendszerében, tavaly az összes ügy 28,3 százaléka Budapesten összpontosult. Ez az arány egyes ügyszakokban, például az elsőfokú, gazdasági nemperes ügyek esetében a 40 százalékot is meghaladja, elsősorban a cégügyek miatt.

Mindeközben megállt az ügyhátralék képződése és javult az időszerűség, bár tavaly számos olyan nehézség is mutatkozott, amely a kiemelten hosszú peres ügyek gyorsabb feldolgozását akadályozta. Így például az új polgári perrendtartás életbelépése miatt a bíráknak képzéseken kellett részt venniük.

Hozzátették, az ítélkezés megalapozottságát jelzi, hogy a határozatok jelentős része fellebbezések hiányában első fokon jogerőre emelkedhetett.

A Fővárosi Törvényszék engedélyezett bírói létszáma a 2016 végi 770-ről a múlt év végére 805-re emelkedett, összefüggésben a közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakulásával.

[htmlbox BDT]

A bevételek kedvező alakulása lehetővé tette, hogy részben jutalmazás formájában, részben a fejlesztések és a beruházások területén a megtakarításokból többletfinanszírozást nyújtson az intézmény.

A Fővárosi Törvényszék működése és gazdálkodása tavaly is ésszerű, kontrollált és törvényes volt – írták.

Kitértek arra: az ítélkezés mellett a tudatosan szervezett ügyfélkapcsolati munkának is köszönhetően a 2017-ben ügyfél-elégedettségi kérdőívet kitöltők 94 százaléka minősítette kiválónak, illetve jónak a Fővárosi Törvényszék működését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.