Hatmilliárdnyi áfát csaltak el az alumíniumkereskedők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy alumíniummal kereskedő bűnszervezet, amelynek tagjait nemrég fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói.

A nagyszabású akcióban a nyomozók hazai és külföldi bankszámlákról 63 millió forintot, több mint 100 millió forint készpénzt, 117 millió forint összegben gépjárműveket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le, valamint 900 millió forintot meghaladó értékben ingatlanokat zároltak. A bíróság négy gyanúsított letartóztatását és egy ember bűnügyi felügyeletét rendelte el – közölte a NAV hétfőn.

A gyanú szerint a bűnszervezet az Európai Unió belső piacán alumíniumtömböket vásárolt, majd Magyarországon, színlelt belföldi értékesítések és valótlan belföldi beszerzések sorozatával kerülte el az általános forgalmi adó megfizetését. A bukó cégekből felépített számlázási láncban majdnem hatmilliárd forintnyi áfa tűnt el.

Az online számlarendszer valós idejű adataiból kiindulva a budapesti nyomozók, járőrök, revizorok, IT-szakemberek, a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem ötven helyszínen kutattak bizonyítékok után.

A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt folyik – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. december 3.

Gyorstalpaló adományozóknak: új online kiadvány jelent meg

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda és a vezetői szemléletformálással, üzleti kultúrafejlesztéssel foglalkozó civilszervezet, a Bridge Budapest Egyesület összefogott, hogy segítse a potenciális adományozókat, hogy eligazodjanak az adományozás során felmerülő jogi és adózási dilemmák között. Az együttműködés célja, hogy az adományozók, legyenek akár céges vagy magánszemélyek, könnyebben átláthassák a támogatási lehetőségeket, és magabiztosabban dönthessenek adományozási szándékaikról. Ennek révén a civilszervezeteknek is gördülékenyebbé válhat az adományozókkal való együttműködés, hiszen a jogi és adózási kérdések megfelelő ismerete segíti az átlátható és biztonságos együttműködést.

2024. december 2.

Bűnös elmék vagy hányatott sorsú gyermekek?

Vajon mi sarkallhat arra egy fiatalt, hogy bűncselekmény elkövetőjévé váljon? Milyen cipelt traumák sorozata viszi tévútra az elmét? Csupán a szülőket lehet okolni ilyen helyzetekben, vagy a gyermek maga is felelős lehet tettéért? Visszatartó erő-e hazánk jelen fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi szankcionálása, az intézkedés? Ez az írás az Arsboni 2024. tavaszi gyakornoki programjának keretében készült.