Házi őrizetbe került a Szentendrei úti gázoló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint hétmillió forint óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint még márciusban a gépkocsijával nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba a fővárosi Szentendrei úton, és emiatt a másik járműben ketten meghaltak – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán. 


A bírósági tájékoztatás szerint a még múlt héten született végzés ellen az ügyészség fellebbezett, a törvényszék azonban hétfőn helyben hagyta a döntést. 

A törvényszék felidézte: a gyanúsított előzetes letartóztatását március 20-án rendelték el, azt egyszer meghosszabbították, július 20-áig. 

Az ügyészség a múlt héten a szökés veszélyére hivatkozva kérte a kényszerintézkedés fenntartását, míg a férfi ügyvédje óvadék ellenében kérte házi őrizetét. A férfi igazolta, hogy bejelentett lakcíme van, ahol a hozzátartozói befogadják, és az ingatlan alkalmas a házi őrizet végrehajtására. 

A védő jelezte, hogy bár a férfi édesanyjának komoly anyagi megterhelést jelent az óvadék kifizetése, de vállalja azt. Az ügyvéd kifejtette: az óvadék kiszabása kellő visszatartó erejű a szökés megakadályozására, ugyanis ha a férfi megszökne, akkor az a családja megélhetését sodorná veszélybe. 

[htmlbox BDT]

 

A törvényszék megállapította, hogy az ügyészi és a védői indítvány is alapos, ugyanakkor megjegyezte: bár fennáll a szökés veszélye, a bíróságnak mindig vizsgálnia kell enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásának lehetőségét. Ezért úgy döntött, hogy a gyanúsított ismert jövedelmi és vagyoni helyzetét meghaladó óvadék kiszabása, valamint mozgásának nyomon követő eszközzel történő ellenőrzése a házi őrizet ideje alatt megfelelő intézkedés. 

A bíróság szerint valószínűsíthető, hogy az előírások megszegésével járó jogkövetkezmények miatt a gyanúsított eleget fog tenni a megjelenési kötelezettségének. Megjegyezte továbbá, hogy a férfi a hosszabb rehabilitációt igénylő egészségi állapota miatt is helyhez van kötve. 

A bíróság az óvadék összegét 7 millió 300 ezer forintban határozta meg. 

Ha a férfi megszegi a házi őrizet szabályait vagy idézés ellenére ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető és elrendelhető az előzetes letartóztatása. Ha idézés ellenére nem jelenik meg, a távolmaradását nem igazolja és ezért a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatását, akkor elveszíti a jogát az óvadék összegére. 

Az ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsítja a férfit. 

A baleset egyik áldozata Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.