Hét év fegyházat kapott Vizoviczki


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Távollétében, többrendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés, minősített adatokkal történő visszaélés és más bűncselekmények miatt hét év fegyházra és 108 millió forintos pénzbírságra ítélte részítéletében a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa Vizoviczki Lászlót.

A kiemelt és egyben szigorúan bizalmas minősítésű ügyben csak az ítélet rendelkező része volt nyilvános. Az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék szóvivője újságíróknak azt mondta: az ítélet nem jogerős, az ellen az elsőrendű vádlott fellebbezést nyújtott be, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, ahogy a többi vádlott és védőik zöme is.

Az ügyben 22 vádlott ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, közülük csütörtökön Vizoviczki László – vendéglátó-ipari tevékenységgel foglalkozó vállalkozó – mellett hét vádlott, köztük egy volt tűzoltó százados esetében hirdetett részítéletet a bíróság. Őket zömmel felfüggesztett szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés, valamint az ezekben a bűncselekményekben történő közreműködésük miatt.

Szabó József Tamás szóvivő felidézte: 2012-ben indult az ügyben nyomozás, és 2014-ben emelt vádat az ügyészség. Akkor a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsai olyan mértékben voltak leterhelve, hogy a tárgyalást Debrecenben kezdte meg egy katonai tanács. Az eljáró bíró ugyanakkor megbetegedett, az ügy visszakerült a Fővárosi Törvényszékre. Itt tavaly ősszel újrakezdődött a bírósági eljárás, amelyben az új büntetőeljárási törvény miatt ismételten nyilatkoztatták a vádlottakat arról, hogy beismerik-e a bűnösségüket. Nyolc vádlott élt ezzel a lehetőséggel, így esetükben született részítélet, további 14 vádlott esetében tovább folyik az eljárás.

Fejes Erik, az ügyben eljáró katonai ügyész ugyancsak újságíróknak azt mondta: 2012-ben azért indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség, mert adat merült fel arra vonatkozóan, hogy Vizoviczki László, illetve az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokhoz kötődő emberek hivatalos személyekkel léptek kapcsolatba és pénzért cserébe különböző kéréseket fogalmaztak meg. Ezek zömmel arra irányultak, hogy a hozzájuk köthető szórakozóhelyeken lehetőség szerint ne történjenek hatósági intézkedések, míg a konkurenciánál igen – mondta.

Ismertette: 1999 novembere és 2012 májusa között követték el a vádlottak a bűncselekményeket, köztük szerepel hét volt rendőrtiszt, illetve főtiszt, volt tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő. A részítélet a volt tűzoltót és a volt önkormányzati köztisztviselőt érinti. A vád képviselője felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügy folytatódik további 14 vádlott esetében, köztük egykori rendőri vezetők, így a Nemzeti Nyomozó Iroda volt főosztályvezetője, illetve volt osztályvezetője ellen is, akiknek épp a szervezett bűnözés elleni fellépés lett volna a feladatuk, de volt BRFK-s vezető beosztású rendőr is szerepel a vádlottak közt. Rámutatott: korrupciós bűncselekményeknél a jog is megkülönbözteti azt, aki jogtalan előnyt nyújt, illetve aki jogtalan előnyt kér, vagy elfogad. Jelen esetben utóbbi súlyosabban, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható. A vád szerint volt olyan hivatalos személy, aki 100 ezer forintot, de olyan is, aki rendszeresen több millió forintot kapott közvetve Vizoviczki László érdekkörétől – mondta.

A minősített adatokról – és ebből adódóan az ítélet indoklásának zárt ismertetéséről – szólva elmondta: olyan eljárásokról van szó, amelyek nyilvánosságra kerülése még mindig veszélyt jelenthet. Hozzátette: a vádemelés előtt megkeresték az ügyben a titokgazda szervezeteket, amelyek felülvizsgálták az adatok titkosságát és továbbra is fenntartották azt.

Fejes Erik emlékeztetett arra is, hogy a vádemelést követően az ügy két szálon folytatódott a bíróságon. A másik ügyben ugyancsak hét év fegyházzal sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla Vizoviczki Lászlót felbujtóként, bűnszervezetnek elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Ez az ítélet jogerős, és Vizoviczki László tölti a büntetését.

Ebben az ügyben azért mondták ki bűnösnek Vizoviczki Lászlót, mert a háttérből irányított egy belvárosi éttermekből, a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyekből, diszkókból, night klubokból álló cégcsoportot, amelyben 2010 és 2012 között milliárdos nagyságrendű költségvetési csalást követtek el egyes cégek bevételeinek eltitkolásával.

A részítélet kihirdetésekor az érintett nyolc vádlott közül mindössze ketten voltak jelen, köztük a volt tűzoltó százados és egy másik, nem hivatalos személyként megvádolt férfi, a többiek esetében távollétükben hirdette ki döntését a bíróság.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.