Hét év fegyházra ítéltek egy férfit, aki kirabolt egy nőt a 6-os villamoson


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki késsel fenyegetve rabolt ki egy külföldi nőt Budapesten, a 6-os villamoson – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken. Az ítélet nem jogerős.

Az eset a múlt év szeptemberében délután, a XI. kerületben történt. Az 50 éves vádlott leült a nővel szemközti ülésre, majd az ujjai összedörzsölésével jelezte neki, hogy pénzt kér tőle.

A magyar nyelvet nem beszélő sértett megértette, hogy mit akar a vádlott, de a fejét rázva jelezte, nem áll szándékában teljesíteni a kérést. A férfi nem tágított, elővett a táskájából egy kést, azt „látványosan forgatni kezdte”, majd hirtelen a nő nyaka felé szúrt – írta a főügyészség. A közlemény szerint a sértett elrántotta a fejét, a férfi azonban továbbra is fenyegetően hadonászott felé a késsel, majd a nő hasa irányába szúrt, miközben folyamatosan pénzt követelt tőle.

A nő a fenyegetés hatására sokkos állapotba került, félelmében elővette és kinyitotta a pénztárcáját, amiből ezután a vádlott kivett 55 000 forintot és eltette. A támadást észlelő egyik utas a villamosvezető felé indult segítséget kérni, a sértett pedig megpróbált eltávolodni a támadótól. A férfi ekkor hátulról meglökte a nőt, majd a következő megállónál leszállt a villamosról. A rendőrök a támadót a helyszín közelében elfogták.

Az ügyészségi közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróságon tartott előkészítő ülésen a vádlott teljes körű beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a vádlottat felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt hét év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és a védő enyhítésért fellebbezett – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.