Holokauszttagadás miatt bíróság elé idéztek egy volt flamand radikális jobboldali képviselőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Holokauszttagadás miatt büntetőbíróság elé kell állnia Belgiumban Dries Van Langenhovénak, a flamand radikális jobboldali Vlaams Belang (Flamand érdek) párt volt szövetségi parlamenti képviselőjének – jelentette be az ügyben eljáró genti vádkamara csütörtökön, a közlést a The BrusselsTimes hírportál ismertette.

A flamand közösség közszolgálati televízióscsatornája, a VRT egy 2018-as műsorában fedte fel, hogy a képviselő által alapított Schild en Vrienden (Pajzs és barátai) nevű radikális jobboldali ifjúsági mozgalom titkosított üzenőcsoportjaiban rasszista, antiszemita, holokauszttagadó üzeneteket osztottak meg. Dries Van Langenhove ellen 2019 júniusában vádat emeltek, őrizetbe vették, majd szabadon engedték egyebek között azzal a feltétellel, hogy, el kell látogatnia a mecheleni Dossin-laktanyába, ahonnan a második világháború idején belga zsidók ezreit deportálták.

A vádkamara tavaly júniusban úgy döntött, hogy a Schild en Vrienden öt tagját bíróság elé kell állítani a holokauszt tagadása, illetve relativizálása miatt. A határozat azonban nem vonatkozott magára Van Langehovéra, mivel ő maga nem vett részt az üzenőcsoportban. Ugyanakkor a vádkamara úgy határozott, hogy a flamand politikust be kell idézni a belga fegyvertörvények, valamint a rasszizmus elleni törvény megsértése miatt.

A most meghozott döntést, miszerint Van Langehovénak holokauszttagadás miatt is felelnie kell, több flamand párt is támogatta. Február elején Dries Van Langenhove lemondott képviselői mandátumáról a belga parlamentben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.