Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hitelközvetítőket, ingatlanforgalmi szakértőt és vállalkozókat ítélt el a Kaposvári Törvényszék hitelek folyósításával összefüggő mintegy 190 millió forint vagyoni hátrány okozása miatt – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
Azt írták: a Somogy Megyei Vállalkozói Központ Közalapítvány korábban államilag kamattámogatott hitelek folyósítására írt ki pályázatot mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára. Két, hitelközvetítő céget működtető vádlott vállalkozókat bírt rá arra, hogy a hitelösszegek csalárd megszerzése érdekében olyan eszközök beszerzésére nyújtsanak be pályázatot, amivel már rendelkeztek, vagy a fiktív gépvásárlások megtörténtét az általuk beszerzett hamis számlákkal igazolják. Volt olyan vállalkozás, amit kifejezetten a bűncselekmény elkövetésére hoztak létre.
A pályázat benyújtásának feltétele volt ingatlanfedezet megléte, ezért a hitelközvetítők az ügyletbe bevontak egy értékbecslőt, aki jelentősen túlértékelte a vállalkozások ingatlanjait. Az érintett vállalkozók a hiteleket nem törlesztették, a folyósított összegen a közvetítőkkel osztoztak.
A Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős határozatában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt a két hitelközvetítőt négy-négy év börtönbüntetéssel és egymillió, illetve nyolcszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, valamint hét évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az értékbecslő egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott és két évre eltiltották az ingatlanforgalmi szakértői foglalkozás gyakorlásától, a perbe fogott tizenkét vállalkozót felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság, amely a vádlottak többségével szemben nagyobb összegű vagyonelkobzást is elrendelt.
A per a fellebbezések okán a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!