Hivatali vesztegetés miatt jogerősen négy év szabadságvesztést kapott egy börtönben lévő férfi


Hivatali vesztegetés büntette miatt jogerősen négy év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy fogvatartottat, aki a sopronkőhidai börtönben tiltott szerhez szeretett volna jutni, amiért pénz ígért egy körletfelügyelőnek – tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken.

A döntéssel a táblabíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve helybenhagyta az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát. A férfi 2020. július 6-án a körletfelügyelőtől azt kérte, hogy vigyen be neki „gyúrós gyógyszert”, amiért cserébe százezer forintot ígért. A körletfelügyelő ezt visszautasította és jelentette elöljárójának.

Tettével a férfi bűncselekményt követett el, mert jogtalan előny ígéretével hivatalos személyt próbált rábírni arra, hogy kötelességét megszegve tiltott szert vigyen be neki a büntetés-végrehajtási intézetbe.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 9.

Újabb vádat emeltek Donald Trump ellen

Vádat emeltek Donald Trump volt amerikai elnök ellen, amiért minősített iratokat tárolt otthonában. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön. A volt elnök közlését megerősítette ügyvédje, Alina Habba a Fox News esti műsorában.

2023. június 8.

A befejezett peres ügyek száma meghaladta az érkezett ügyek számát

„Évtizedes, de talán azt is mondhatjuk, hogy évszázados távlatban kijelenthető: a magyar bírósági ítélkezés nagy részben Budapestre koncentrálódik. 2022-ben a Fővárosi Törvényszékre és az itt működő kerületi bíróságokra érkezett a bírósági ügyek 28 százaléka, és itt volt folyamatban az összes bírósági ügy 31 százaléka. Nem véletlen, hogy a Fővárosi Törvényszék nem csupán az ország legnagyobb ügyforgalmú, hanem a legnagyobb létszámú bírósága is. Az engedélyezett létszám közel 760 bíró és 2200 igazságügyi alkalmazott – ennyien teljesítenek szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken és a kerületi bíróságokon” – mondta dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.