Ismét megtévesztő megkeresések érkeztek a civil szervezeteknek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy cég az OBH-ra hivatkozva nyújt szolgáltatást civil szervezetek részére, de az OBH a beszámolók tartalmi vizsgálatára nem jogosult és a céget sem bízta meg.

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan továbbra is folyamatosan érkeznek bejelentések az Országos Bírósági Hivatalhoz, mely szerint a Civil Marketing Kft. nevében a civil szervezetek képviselőit telefonon, az OBH-ra hivatkozva keresik meg azzal, hogy ellenszolgáltatás fejében az éves beszámolókat ellenőrzik, felülvizsgálják, valamint szükség szerint javítják.

Felhívjuk a civil szervezetek figyelmét, hogy az OBH sem a Civil Marketing Kft-vel, sem pedig más gazdasági társasággal nem kötött együttműködési megállapodást a beszámolók ellenőrzésére és felülvizsgálatára!

Az OBH feladata kizárólag a beszámolók közzététele és nyilvántartása, tartalmában, érdemében nem vizsgálja azokat, valamint a civil szervezetek gazdálkodási tevékenységét sem, ugyanis ilyen vizsgálatokra nincs hatásköre.

Amennyiben a beszámoló benyújtásával, illetve közzétételével kapcsolatban bármilyen kérdés vagy probléma merülne fel, úgy kérjük, hogy keresse az OBH Országos Nyilvántartási Irodáját a civilinfo@obh.birosag.hu e-mail címen vagy az alábbi telefonszámokon: 06/1-354-4165, 06/1-354-4115, 06/1-354-4295.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.