Ítélkezési szünet kezdődött a bíróságokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szombaton kezdődött és augusztus 20-áig tart a nyári ítélkezési szünet az ország bíróságain. A törvénykezési szünet alatt a bíróságok – fő szabály szerint – nem tartanak tárgyalásokat.


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint a polgári perekben – bizonyos kivételektől eltekintve – a napokban megállapított határidőbe nem számít bele a törvénykezési szünet időszaka. A határidők számításának általános szabályai irányadók az ítélkezési szünet alatt is egyebek mellett soron kívüli eljárás, előzetes bizonyítás esetén, a végrehajtási perekben és egyes nem peres eljárásokban – például cégeljárás, csőd- és felszámolási eljárás, végelszámolás, végrehajtás. 

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Büntetőügyekben a határidők számítását a törvénykezési szünet nem érinti. A büntetőbírák ez idő alatt is eljárnak az előállításos ügyekben, a gyorsított eljárásokban, döntenek a kényszerintézkedések alkalmazásáról, így például az előzetes letartóztatás elrendelése vagy a gyanúsított szabadlábra helyezése kérdésében.

Az OBH tájékoztatása szerint az egyes bíróságokon a kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják beadványaikat és betekinthetnek az iratokba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.