Ittas vezetésért is hamar börtönbe lehet kerülni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre gyakrabban alkalmazza a Fővárosi Főügyészség a köznyelvben gyorsított eljárásnak nevezett bíróság elé állítást. A főügyész szerint egyértelmű üzenet, hogy aki bűncselekményt követ el, akár napokon belül börtönben találhatja magát – írja a Népszabadság.


Július 1-től az ittas járművezetés megváltozott törvényi tényállása miatt szinte valamennyi ügy alkalmas lehet a bíróság elé állításra – mondta Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész. Az ittas vezetésnél immár nem a sofőr alkoholos befolyásoltságát kell bizonyítani, hanem csupán azt, hogy a szervezetében volt-e annyi alkohol, amely az ellenőrzéskor mért alkoholkoncentrációt képes volt előidézni.

Ez azt jelenti, hogy ha megvan az ittas sofőrt lebuktató rendőr jelentése, az ittasságot kimutató szonda és a szonda mérését megerősítő szakértői jelentés, a sofőr gyanúsítotti kihallgatása után már nincs mire várni tovább, vihetik is a a bíróság elé, hisz a terheltet tetten érték.

Budapesten 2011-ben 211, 2012-ben 387, az idén fél év alatt 890 ilyen eljárást szerveztek meg az ügyészek a köznyelvben „gyorsított eljárásként” emlegetett módon. A hivatalosan „bíróság elé állításnak” nevezett eljárás lényege, hogy a nyolc évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett egyszerű tényállású bűncselekményekben, amelyekben a bűnösség megállapításához minden szükséges bizonyíték rendelkezésre áll, az ügyész a gyanúsított kihallgatásától számított 30 napon belül bíróság elé állítja az elkövetőt. Emellett a gyanúsított beismerése esetén is alkalmazható ez az eljárás.

Az V. és a XIII. kerületi ügyészségen külön bíróság elé állító csoportot állítottak fel, amelynek a megbízott főügyész szerint komoly szerepe volt az eljárások számának megugrásában. Ma ha egy bíró azért nem talált bírság elé állításra alkalmasnak egy ügyet, mert pár könnyen pótolható bizonyítékot nem csatoltak be, a csoport napok alatt pótolja a hiányzó iratokat, és a harmincnapos határidőn belül akár újra bíróság elé állítja a vádlottat.

A bíróság elé állítás Ibolya Tibor szerint egyértelmű üzenet, hogy aki bűncselekményt követ el, heteken, de akár napokon belül is börtönben találhatja magát. És az ítéletek is súlyosabbak, mint a normál eljárásban, amikor is az idő múlása a vádlottnak kedvez, mert általában arra hivatkozva térnek el a bírák az adott bűncselekményért kiszabható büntetés középmértékétől. A tapasztalatok alapján a bíróság elé állításos eljárásokban sokkal inkább a középmértékhez közeli ítéletek születnek.

A teljes cikk itt olvasható.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.