Jó hír földhasználóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyszerűsödhetnek a földhasználati jogosultság igazolására vonatkozó szabályok a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési és halászati támogatásokhoz kapcsolódó eljárás során, amennyiben az Országgyűlés elfogadja a 2007. évi XVII. törvény (MVH eljárási törvény) módosítására irányuló, 2015. június 2-án benyújtott törvényjavaslatot – tájékoztatott a KCG Partners Ügyvédi Társulás.


A törvényjavaslat értelmében a jelenleg megengedettnél több módon igazolható lesz a földhasználati jogosultság, így például már a felesbérleti, részesművelési, szívességi földhasználati vagy alhaszonbérleti szerződéssel is.

A hatályos MVH eljárási törvényben felsorolt igazolási módok közül hiányzik számos olyan okirat, amely a földforgalmi törvény szerint a használati jogosultság átengedésének jogcímét jelenti. A törvényjavaslat indokolása szerint a tervezett módosítás célja többek között ennek a hiányosságnak a feloldása.

A módosítás alapján már a vagyonkezelő, a haszonélvező, a tulajdonos, és a használati cseréről megállapodó vetőmag előállítók, valamint a felsorolt személyek közeli hozzátartozói is jogszerű földhasználónak minősülhetnének.

„További jó hír az érintettek számára, hogy az Országgyűlés által történő elfogadása esetén a törvényjavaslat rendelkezéseit már a 2015. évben beadott egységes kérelmekre induló eljárásokban is alkalmazni kellene” – mondta el Hajnal Márton, a KCG Partners ügyvédje.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.