Jogerős M. Richárd házi őrizete


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét.


Az eddigi adatok szerint a férfi május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett sebességet jóval túllépve haladt személygépkocsijával Budapesten, a XIII. kerületi Dózsa György úton, a külső forgalmi sávban. A gyanúsított járműve a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél összeütközött egy másik, a Dózsa György úton, a Tüzér utca irányából érkező, a kereszteződésnél balra kanyarodó, a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő személyautóval. Az ütközés következében a járművek felsodródtak az út jobb oldalára, ahol a trolibusz megállójában elütöttek három embert.

A baleset következtében a szabályosan közlekedő jármű két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított korábban kokaint fogyasztott. A cselekmény így halálos közúti baleset gondolatlan okozásának és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer-birtoklásnak a megállapítására lehet alkalmas.

[htmlbox karteritesi_jog]

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, de augusztus 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon házi őrizetet rendelt el. Az ügyész előzetes letartóztatás elrendeléséért fellebbezett.

A másodfokú bíróság is megállapította, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, és a bűncselekményeket folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el: közúti veszélyeztetés, garázdaság és testi sértés miatt eljárás folyik ellene. A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú döntése megfelel a szükségesség és az arányosság elvének, a házi őrizettel kiküszöbölhető a bűnismétlés veszélye, megakadályozza a gyanúsítottat abban, hogy részt vegyen a közlekedésben – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek