Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vezető nem állt meg a rendőri felszólításra és több manőverével is veszélyeztette a rendőrök valamint a főúton közlekedők testi épségét.
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy 24 éves férfi ellen, aki a rendőri ellenőrzés elől gépkocsival menekülve veszélyeztette a rendőrök és a többi közlekedő testi épségét.
A 24 éves férfit 2017. januárjában Sopronban próbálták igazoltatni a rendőrök, de a megállítását követően a férfi megvárta, míg a rendőr kiszállt a járművéből, majd nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.
Mikor az őt követő rendőrök az úton mellé érve jelzésekkel próbálták megállítani, a terhelt a kb. 130 km/h sebességgel haladó gépkocsiját többször a rendőrautó felé kormányozta így veszélyeztetve a rendőrök testi épségét. Ezt a manővert az elkövető több alkalommal is végrehajtotta, melynek eredményeképp a rendőrautó bal első kereke egy körforgalomban a terelőszigethez ért, és meg is rongálódott.
Az üldözés során az elkövető magatartása miatt a főúton közlekedőknek mindkét irányban a padkára kellett húzódniuk, hogy az ütközést elkerüljék.
A terhelt ellen a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyezetetés bűntette miatt emelt vádat. Az irányadó büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.
[htmlbox BDT]
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!