Jogosulatlanul nyújtott kölcsönöket az ügyvéd


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a kecskeméti, ügyvédként is dolgozó férfival szemben, aki 2003 és 2014 között jogosulatlanul nyújtott pénzkölcsönöket magánszemélyeknek és gazdasági társaságoknak.


A vádirat szerint a férfi rendszeresen adott kölcsönt a hozzá fordulóknak, kamat ellenében, rövid határidővel. A kölcsönök összegei 250.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedtek, a kölcsön visszafizetésére egy hónaptól hat hónapig volt határidő. A vádlott 15-20 százalékos ügyleti kamatot, vagy előre meghatározott pénzösszeget kötött ki kamatként, késedelem esetén a kamat összege 30 százalékra nőtt. A kölcsönök fedezeteként gépjárművekre, ingatlanokra jegyeztetett be zálogjogot, illetve kezesek bevonását kérte. A férfi huszonkét ügylet során összesen mintegy 76.000.000 forint összegben nyújtott kölcsönt. Pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, ha ellenérték fejében, nyereség érdekében, rendszeresen történik, és ezen tevékenység kizárólag hatósági engedéllyel végezhető. A vádlott ilyen engedéllyel nem rendelkezett.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az elkövetőt jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntettével vádolja. Az ügyészség a vádlottal szemben, a Btk. alapján, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségének kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)

[htmlbox be_jogszabalytukor]

Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.