Jövő nyártól elektronikusan vezetik az anyakönyveket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket – erről döntött az Országgyűlés hétfőn. Az állampolgári ügyintézés és az anyakönyvvezetők munkája is egyszerűsödik.


Az Országgyűlés hétfőn az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggő törvénymódosításokat 299 igen, 43 nem szavazat ellenében fogadta el.

A döntés értelmében egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be. Az eddigi négy anyakönyvi típust (születési, házassági, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat rögzítő és halotti) egy váltja fel, ezzel megszűnik az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettség.

Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat, de ez alapján is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani. A dokumentumok bármelyik anyakönyvvezetőnél, de még a külképviseleteken is kikérhetők lesznek.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat. Bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, utóbbi pótlására azonban bevezetik a házasságkötési lapot, így megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása.

Az elektronikus nyilvántartás az anyakönyvi kivonat útját is követhetővé teszi. Az eddigi, papíralapú anyakönyveket a változások felmerülésekor digitalizálják. A jogszabály tartalmazza az anyakönyvi adatok kutathatóságának szabályait is.

A változtatások csaknem egymilliárd forintos informatikai fejlesztést igényelnek, amelyet uniós pályázati forrásból finanszírozna az állam.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.