Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Előzetes letartóztatás és lakhelyelhagyási tilalom az ítélet a kifosztás gyanúja miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. január 23-án kifosztás bűntette és más bűncselekmények
gyanúja miatt kényszerintézkedést rendelt el azzal a két férfival szemben, akik több alkalommal
vendégeket fosztottak ki egy budapesti szórakozóhelyen. Az egyik gyanúsított egy hónapra előzetes
letartóztatásba került, a másikkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.
A megalapozott gyanú szerint O. Sándor és S. Tamás egymás cselekményéről tudva lerészegítették,
majd – miután észlelték a sértettek bódult állapotát – eltulajdonították az alvó, öntudatlan állapotban
lévő személyek különböző értéktárgyait, készpénzét. A gyanúsítottak cselekménye bizonyítottság
esetén a kifosztás bűntettének megállapítására alkalmas. Emellett S. Tamással szemben prostitúció
elősegítésének gyanúja is fennáll.
Az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a gyanúsítottak védői enyhébb
kényszerintézkedés alkalmazását indítványozták. A bíróság az ügyészi indítványt részben találta megalapozottnak.A bűncselekmény megalapozott gyanúját a tanúvallomások, a gyanúsítottak részleges beismerő vallomásai támasztják alá.
A bíróság a végzés indokolásában hangsúlyozta: a gyanúsítottak bejelentett munkahellyel,
rendszeres, megélhetést biztosító igazolható jövedelemmel nem rendelkeznek és a terhükre rótt
bűncselekmények sorozatos és üzletszerű jellegűek, ezért megalapozottan tartani lehet attól, hogy a
gyanúsítottak kényszerintézkedés alkalmazása nélkül újabb szabadságvesztéssel büntetendő
bűncselekményt követnének el.
A bíróság a rendelkezésre álló adatokból arra a következtetésre jutott, hogy O. Sándor személyi
szabadságának teljes elvonására nincs szükség, a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazására azonban
igen, mert ez visszatarthatja attól, hogy újabb bűncselekményt kövessen el egy kényszerintézkedés
hatálya alatt.
S. Tamás tekintetében a bíróság a cselekvőségét és a személyében rejlő veszélyt ítélte olyan
súlyúnak, amely a tanúk és a további sértettek befolyásolását megalapozottan feltételezhetővé teszi.
Emiatt a terhelt teljes izolálása a nyomozás fontos érdeke az eljárás jelen szakaszában. Vele
szemben a bíróság nem látott lehetőséget az előzetes letartóztatás mellőzésére, mivel az a bizonyítás
megnehezítésének veszélye miatt és a bűnismétlés veszélyének kiterjedtebb jellege miatt is
szükséges. A végzés nem jogerős.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!