Kínai bordélyházat üzemeltetett Budapesten, elítélték


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsőfokon fegyházbüntetésre ítélték egy Budapesten működtetett kínai bordélyház üzemeltetőjét – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Közleményük szerint a vádlott 2015 októberétől 2016 augusztusáig üzemeltette – a Kínai Népköztársaságból származó női prostituáltak alkalmazásával – bordélyházát a fővárosban. Ő szervezte a prostituáltak utaztatását, akik elszámolással tartoztak és keresetük egy részét is leadták neki. Ezt a pénzt a vádlott részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére, részben pedig saját célra fordította.

Egy társa – ingatlanközvetítőként – közreműködött a prostitúciós cselekmény helyszínéül szolgáló ingatlan kibérlésében, továbbá tolmácsolt a másik két vádlott között.

Egy másik társa segített a szexuális cselekményre ajánlatot tevő hirdetések közzétételében, illetve fogadta az az iránt érdeklődő kliensek hívásait és segített nekik a találkozók megszervezésében.

Ezek mellett a bordélyház üzemeltetője 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, amelynek egy részét – saját fogyasztásának biztosítása mellett – többeknek hozzáférhetővé tette, illetve fogyasztásra kínálta. Őt a bíróság – mint többszörös visszaesőt – bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről.

Két társát a bíróság bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek. Egyikükkel szemben megszüntette egy korábbi büntetőügyben alkalmazott próbára bocsátást és halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, míg a másikukkal szemben 1 év – másfél évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, a bordélyház üzemeltetőjének részleges beismerését, továbbá egyik társánál büntetlen előéletét és beismerését valamint azt is, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Súlyosító körülmény volt ugyanakkor két vádlott büntetett előélete, továbbá a bordélyházat üzemeltetőnél, hogy a cselekményt különös visszaesőként is követte el.

A másodfokú eljárásig a bordélyház üzemeltetője letartóztatásban marad.

Az ítélet nem jogerős – olvasható a törvényszéki közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. január 19.

Bordélyház működött Kőszegen

Bordélyházat működtetett egy férfi Kőszegen, prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat ellene az illetékes járási ügyészség – közölte a Vas Megyei Főügyészség főügyésze.

2018. február 14.

Bordélyház működött egy nógrádi faluban

Bordélyházat működtettek egy Nógrád megyei faluban; a Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség kitartottság és prostitúció elősegítése miatt emelt vádat egy férfi és egy nő ellen – közölte a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.