Elhunyt Karsai Dániel
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az AB szerint nem megalapozott az NFA-törvény egyes paragrafusainak megsemmisítésére irányuló kezdeményezés.
Az Alkotmánybíróság tanácsa kedden elutasította a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény, valamint az NFA-ba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes paragrafusai alaptörvény-ellenességének megállapítására és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést.
Az Ab honlapján szerdán megjelent határozat szerint a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság tanácsa a kezdeményezéssel egyidejűleg a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. által indított per tárgyalását felfüggesztette. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések az Alaptörvénybe ütköznek, ugyanis nem kormányrendeletben, hanem sarkalatos törvényben kellett volna meghatározni a termőföld tulajdonjogának megszerzésével és hasznosításával kapcsolatos követelményrendszert.
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak a bírói kezdeményezést.
Az Ab határozata szerint az indítvány mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására vonatkozik, amit bírói kezdeményezésben nem lehet indítványozni. A testület megállapította: az indítvány nem tartalmaz olyan alkotmányjogi érvelést, amely szükségessé tenné, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból vizsgálja a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet.
A határozathoz Pokol Béla és Stumpf István alkotmánybírók különvéleményt csatoltak.
[htmlbox BDT]
Az ügy előzményeként 2015. június 17-én, a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, jogerősen érvénytelenné nyilvánította a magyar állam és a Mezővidék Bt. közötti földhaszonbérleti szerződést, helyt adva a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. keresetének. A Kft. további három kereseténél új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a törvényszék.
A pert a központ indította a magyar állam, a Mezővidék Bt. és Nemzeti Földalapkezelő (NFA) ellen, kereseteiben az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek.
A törvényszék egyúttal hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot a felperes további kereseteinél is. Álláspontja szerint az elsőfokú ítélet nem merítette ki a kereseti kérelmeket, egy esetben pedig a bíróság túlterjeszkedett, mert elbírált egy olyan kérelmet, amit a felperes már nem tartott fenn.
A Kúria 2016. április 12-én kihirdetett határozatában megállapította, hogy érvénytelen a magyar állam és a Mező Vidék Bt. közötti termőföld-haszonbérleti szerződés, ezzel helyben hagyta a másodfokú bíróság tavalyi döntését. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint azonban az ítélet semmilyen jogot nem ad az érintett földrészlet használatára a Kishantosi Kft. számára.
(MTI)
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!