Kórházban rendelte el egy férfi letartóztatását a bíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az autólopással gyanúsított férfi elfogása után infarktust kapott.

Kórházban rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság egy lopással gyanúsított férfi letartóztatását, akit elfogása után szívinfarktus gyanújával szállítottak kórházba – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.

Közleményükben azt írták, a férfi társát is elfogták, és vele szemben is a legszigorúbb kényszerintézkedésről döntött a bíróság.

A gyanú szerint a két gyanúsított ellopott egy autót, úgy, hogy a fiatalabb biztosította a terepet, miközben az idősebb kinyitotta a kocsit, megbontotta a műszerfalat, elhelyezett egy GPS-jel-elnyomót, majd az autóval elhajtott. A bűncselekménnyel 1,5 millió forintos kárt okoztak.

Még júliusban a két gyanúsított átvett egy 2,3 millió forint értékű lopott autót egy ismeretlentől, majd szétbontotta, az alkatrészek egy részét pedig beépítette az idősebbik autójába.

Az idősebb gyanúsítottnál egy olyan motorblokkot és váltót is találtak, amely eredetileg egy Franciaországban ellopott kocsiba volt beépítve.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik azonban fellebbeztek ellene.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek