Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátásakor korrupciós rendszert alakított ki.
Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
A KNYF szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismertette a vádirat lényegét. A vádhatóság szerint a Pest Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósági feladatokat ellátó vizsgaállomásán kormánytisztviselőként dolgozó négy vizsgabiztos és két pénztáros a járművek műszaki vizsgáztatása, a vizsgaszervezés és egyéb adminisztratív feladataik ellátásakor – beosztásukat felhasználva, a 2003-as nyitás után rövid idővel – korrupciós rendszert alakított ki, hogy jogtalanul rendszeres jövedelemhez jussanak.
A járművek közúti közlekedéssel kapcsolatos hatósági eljárásaiban meghatalmazottként rendszeresen eljáró ügyintézők – az eljárásokkal érintett járművek számához igazodóan – jogtalan előnyként különböző összegeket fizettek a vizsgabiztosoknak. Ezért gyors és gördülékeny ügyintézést, a hatósági eljárások időpontjainak folyamatos biztosítását, illetve a vizsga alatti kisebb javítások engedélyezését tették lehetővé.
A műszaki vizsgáztatást támogató informatikai rendszer 2009. július 13-ai elindításától csaknem tíz éven keresztül az ügyintézők 55 154 olyan eljárást kezdeményeztek, amely során vesztegetési pénzt adtak a vizsgáztatásért. A tarifa előre meghatározott volt, a kezdeti kétezer forintos összeg eljárásonként ötezerre, majd tízezerre emelkedett.
A pénztárosok és a vizsgabiztosok munkáját egy másik ember is segítette. A vesztegetési pénzeket a vizsgaállomás különböző – kamerával nem megfigyelt – részein vették át az ügyintézőktől, a műszak végén összegyűjtötték, majd a vizsgabiztosokkal maguk között szétosztották.
A vizsgabiztosokat 2019 júliusában fogták el a hatóságok – ismertették.
Az ügyészség közleményében külön felhívta a figyelmet, hogy „a hivatalos személynek hivatalos eljárásával kapcsolatban adott minden ajándék és pénz bűncselekményt valósít meg”.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!