Közel egymilliárd forintos adócsalás gyanúja miatti letartóztatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A költségvetésnek közel egymilliárd forint kárt okozó, fiktív számlák kiállítására szakosodott bűnszervezet nyolc tagjának letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság csütörtökön – közölte a Pécsi Törvényszék.

A bíróság bűnszervezetben – részben bűnsegédként, részben felbujtóként – üzletszerűen elkövetett, több rendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és több rendbeli, részben folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt egy hónapra rendelte el a banda tagjainak letartóztatását.

A gyanúsítottak által működtetett, fiktív számlázással foglalkozó bűnszervezet 2020 nyara óta megszakítás nélkül szolgált ki jellemzően Baranya, Somogy, Tolna megyében működő gazdasági társaságokat azért, hogy azok a bűnszervezeti cégektől befogadott számlák áfatartalmával jogosulatlanul csökkenteni tudják az ebben az adónemben keletkezett fizetési kötelezettségeik összegét. A banda megrendelés alapján állította ki a számlákat, ezzel nyolc gazdasági társaság majdnem egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek – írták.

A gyanúsítottak egyike többszörösen büntetett előéletű, vele szemben számos más büntetőeljárás is folyamatban van, míg a többiek büntetlen előéletűek, azonban szökésük, elrejtőzésük, további bűncselekmények megelőzése érdekében intézkedtek velük szemben is. Az ügyész, valamint két gyanúsított és védőik a bíróság végzését tudomásul vették, míg hat gyanúsított és védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.