Közigazgatási perrendtartás: Áder az AB-hoz fordult

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2016. december 16.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az államfő szerint a törvény egyszerű többséggel elfogadott passzusaival sarkalatos jogszabályokban foglalt rendelkezéseket módosít.


Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult pénteken Áder János köztársasági elnök, kérve, hogy a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét.

Az Ab elnökének, Sulyok Tamásnak címzett államfői levelet pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

 

Áder János többek között azt kifogásolja, hogy a törvény – amely Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztése volt – egyszerű többséggel elfogadott passzusaival sarkalatos jogszabályokban foglalt rendelkezéseket módosít.

Levelében kifejtette egyebek mellett, hogy létrejön egy új bíróság, a közigazgatási felsőbíróság, ám – hívta fel a figyelmet – egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Szerzői jog: szigorú döntést hozott az EUB
2018. október 18.

Szerzői jog: szigorú döntést hozott az EUB

Felelős a szerzői jogok megsértéséért az a felhasználó, akinek internetkapcsolatával a jogsértést fájlmegosztással elkövették, nem mondhatja azt, hogy egy rokona használta a kapcsolatot - mondta ki ítéletét az Európai Unió bírósága.

Teltházas ügyvédi konferencia az Alkotmánybíróságon
2018. október 18.

Teltházas ügyvédi konferencia az Alkotmánybíróságon

Először az intézmény történetében, az Alkotmánybíróság elnökének meghívására csaknem százötven ügyvéd vett részt a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben szervezett konferencián az Alkotmánybíróság hirdetőtermében.

Életfogytiglan 12 késszúrásért
2018. október 18.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a fiatal férfit, aki két és fél éve 12 késszúrással megölte nőismerősét, mert az elutasította közeledését - közölte a bíróság.

Tankönyvpiac: a kormány fellebbez az EJEB-ítélet ellen
2018. október 17.

A kormány fellebbezni fog a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen, amely "nem a tankönyvpiaci kiadványok fejlesztésének állami monopolizálása, hanem a tankönyvek iskolákba történő kiszállításának 2011 decemberében bevezetett és 2013-tól alkalmazott központosítása kapcsán született" - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).