Közvetítői ügyelet indult a Pesti Központi Kerületi Bíróságon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fővárosi közvetítői ügyeletet indított heti két órában a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya pénteken.

A közleményben ismertették, hogy a közvetítői eljárás (mediáció) gyors, költségkímélő lehetőség a peres konfliktus lezárására. Az eljárás során ugyanis egy – a felek által felkért – pártatlan közvetítő hatékonyan segít a vita rendezésében, a problémák megoldásában.

A közvetítői ügyelet alatt az ügyfelek a bírósági eljáráshoz kapcsolódó közvetítői eljárást érintő kérdéseik mellett eljárást is kezdeményezhetnek. Az ügyeletes közvetítő részletes tájékoztatást ad az ügyfeleknek a mediáció előnyeiről, az eljárás menetéről és az igénybevétel feltételeiről. Az ügyfelek eljárás iránti kérelmét rögzítik vagy – igény szerint – formanyomtatványt adnak nekik a közvetítői eljárás megindítására irányuló kérelmükhöz – írták.

Felhívták a figyelmet arra, hogy bírósági közvetítés csak peres eljárás megindításával egyidejűleg vagy peres eljárás alatt biztosítható, így az ügyelet csak peres eljáráshoz kapcsolódó közvetítésről adhat információkat.

A közvetítői ügyelet munkatársai a főváros teljes területéről várják a bírósági közvetítés iránt érdeklődőket – tették hozzá.

A szolgáltatást minden csütörtökön 14 és 16 óra között a PKKB Markó utcai épületének ügyfélsegítő helyiségében vagy ugyanebben az időben a +36-1-354-6387-es telefonon lehet igénybe venni. Az ügyelet elektronikusan a kozvetitoiugyelet.pkkb@birosag.hu e-mail címen érhető el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.