Különös kegyetlenséggel ölt a baltás gyilkos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki tavaly márciusban baltával két embert megölt, majd a testeket felgyújtotta.

A vádirat szerint a két sértett – apa és fia – a bűncselekmény elkövetésének idején egy nagykőrösi, romos tanyaépület rendbehozatalán dolgozott. A még tizennyolc év alatti fiú egyik karja születési rendellenesség miatt csökevényesen fejlődött.

Március 31-én az elkövető a tanya mellett kerékpározott el és szóba elegyedett a sértettekkel, akik cigarettával kínálták. A vádlott segített a sértetteknek fát vágni, így került hozzá egy balta. Miután a férfi meglátta a fiatalabb áldozat övtáskáját, értékei megszerzéséért a tanya melléképületében a baltával hátulról fejbe verte. Magához vette az övtáskából a fiú mobiltelefonját, a házba ment, és ott az apát is legalább négyszer fejbe vágta. Ezután értékek után kutatott, majd mielőtt elhagyta a tanyát, mindkét testet meggyújtotta. A fiatalabbik sértett testének meggyújtásakor még élt. Aznap éjszaka az elkövető visszatért, és éghető anyaggal locsolta le a már élettelen testeket, majd ismét meggyújtotta őket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai néhány nap alatt elfogták az elkövetőt, aki ellen a főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat – derül ki a főügyészség közleményéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.