Kuruzslás miatt 21 embert ítélt felfüggesztett fogházbüntetésre a bíróság


Kuruzslás vétsége miatt 21 emberre szabott ki felfüggesztett fogházbüntetést a Pásztói Járásbíróság – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

Azt írták, hogy a vádlottak – 11 férfi és 10 nő – egy Nógrád vármegyei székhelyű közhasznú cégként nyilvántartásba vett szervezet keretében díjazás ellenében gyógyszermentes alkohol- és kábítószer-elvonó programot biztosítottak, amely egy író és filozófus kutatásain alapult.

A méregtelenítő programnak is nevezett kúra része volt egy mélyinterjú, szaunaterápia és kiegészítő, érintéses kezelési módok. Emellett a résztvevők vényköteles vitaminokat is kaptak, amelyek a dózisuk miatt vénykötelesek voltak – ismertette a vádhatóság.

Tájékoztatásuk szerint a program résztvevői 2013-ban több mint 4 millió forintot, 2014-ben csaknem 5 milliót, majd 2016-ban már 6 millió forintot meghaladó díjat fizettek a kezelésért.

A vádirat szerint a program tartalma valójában egészségügyi szolgáltatásnak minősült, gyógykezelésnek és addiktológiai rehabilitációs tevékenységnek felelt meg, amelyre a szervezetnek nem volt engedélye. A különböző, ,”specialistának” és ,”esetfelügyelőnek” nevezett munkakörben eljáró vádlottak valójában orvosi tevékenységet, illetve azt kisegítő munkát végeztek, megfelelő képesítés és engedély nélkül – tették hozzá.

A bíróság a büntetést tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben, a vádirati indítvánnyal egyezően szabta ki – közölte a Fővárosi Főügyészség, megjegyezve, hogy a határozat még nem jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.