Leállított több Donald Trump elleni korrupció pert a legfelsőbb bíróság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A volt elnököt azzal vádolták meg, hogy megsértette az alkotmány korrupcióellenes pontjait, mert hivatali idejére nem vált meg üzleti tulajdonaitól, egyebek között a washingtoni Fehér Ház közelében lévő Trump Hoteltől.

Az egyik keresetet még 2017-ben Maryland állam és a szövetségi főváros önkormányzata nyújtotta be, mert szerintük ütközik az elnök javadalmairól szóló alkotmányos előírásokba, ha az ő szállodájában bel-és külföldi politikusok, tisztségviselők szállnak meg fizetővendégként a kongresszus jóváhagyása nélkül. Pert indított ugyanezzel a váddal egy etikai normák betartását figyelő civilszervezet, valamint több étterem és szálloda is, amelyek – állításuk szerint – versenyhátrányba kerültek az elnök vállalkozásaival szemben. A szóban forgó szállóvendégek amiatt is választhatták Trump szállodáját más hotelek helyett, hogy ezzel keressék az elnök kegyeit – érveltek a felperesek.

A legfelsőbb bíróság nemcsak törölte az alacsonyabb szintű bírósági döntéseket, hanem elrendelte ezeknek a bíróságoknak, hogy utasítsák el a perek tárgyalását, mert mostanra, hogy Donald Trump már nincs hivatalban, vitathatóvá vált a befogadásuk. A legfelsőbb bíróság Trumpnak az ítéletek elleni fellebbezésével sem volt hajlandó foglalkozni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.