Letöltendő börtönre ítélték az IT-szakembert illegális tartalmak terjesztéséért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy illegális szerveren jogvédett tartalmakat terjesztő budapesti férfit.

A havi előfizetéssel elérhető több ezer jogvédett film, zene és szoftver 40 millió forintot hozott az elkövetőnek a 2015-ös lebukásáig, a jogtulajdonosoknak okozott kár azonban az egymilliárd forintot is meghaladta. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozott.

A zártkörű, előfizetéses weboldal nem hirdette magát, első felhasználói ismerősi, baráti körből kerültek ki, majd a szolgáltatás híre szájról szájra terjedt. A havidíjat – ezt bitcoinban is lehetett rendezni – a felhasználók egy bankszámlára utalták át, amelyet az elkövető egy hajléktalan ember nevére nyitott. A férfi a pénzt rendszeresen egy lakásához közeli ATM-ből vette fel, lebukásához végül az automata kamerafelvételei is hozzájárultak.

A weblapot a férfi – aki egyébként egy magasan képzett informatikus – egy lopott IP-címről működtette: félezer szoftvert, több mint ezer zenét, valamint csaknem háromezer filmet tett elérhetővé felhasználóinak.

it

A NAV azt írta, a tanúként meghallgatott előfizetők ugyan tisztában voltak azzal, hogy az általuk letöltött tartalom illegális forrásból származik, a nagy választék, a jó sávszélesség és a megfizethető ár miatt vállalták a kockázatot.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szerzői jogok megsértése, a jogvédett tartalmak, zenék, filmek, szoftverek illegális terjesztése vagy akár letöltése a köztudatban gyakran nem jogsértésként él. Mégis az elmúlt tíz évben az ehhez hasonló ügyek elkövetési értéke meghaladta a 30 milliárd forintot.

A NAV bűnügyi IT-szakterülete több tucat ügyet derített fel, tizenöt olyan bűnözői csoport ellen nyomozott, amely hasonló módszerrel és céllal illegális weboldalakat, szervereket működtetett. Harmincöt ember ellen indult eljárás, de a mostani az első, amely letöltendő börtönbüntetés kiszabásával végződött – derül ki a NAV közleményéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.

2024. október 3.

Az Európai Ügyészség vezetője: „Azt hittem, már mindent láttam”

Az Európai Parlament két szakbizottsága előtt számolt be a tevékenységükről Laura Codruta Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője. A szervezet előtt tornyosuló ügyek messze meghaladják kapacitásaikat, pedig nem is minden uniós tagállam tagja az EPPO-nak: Magyarország például nem.