Letöltendőt kaptak a cégtelefonkönyves csalók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét, illetve öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság pénteken első fokon, nem jogerősen annak az ügynek az első- és másodrendű vádlottjait, akiket – több társukkal együtt – közokirat-hamisítás bűntettében, 1399 rendbeli csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében találtak bűnösnek.


A Székesfehérvári Törvényszék tájékoztatása szerint az egy rendbeli csalást elkövető ötödrendű vádlottat 2 év, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A kizárólag közokirat-hamisítás bűntettében bűnösnek talált harmadrendű vádlottal szemben 6 hónap, a negyedrendű vádlottal szemben pedig 3 hónap, 2-2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a járásbíróság. 

Hangsúlyozták, hogy az ítélet nem jogerős, mert a vádlottak védői fellebbeztek, míg az ügyész gondolkodási időt kért. A vádlottaknak az ítélet kézbesítését követő nyolc napon belül lesz lehetőségük perorvoslatra.

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 2011-ben megvásárolta mintegy 100 ezer cég adatait, majd egyik esetben egyedül, másik esetben a másodrendű vádlottal közösen a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak nevére két céget alapított anélkül, hogy a cégek tényleges irányításában utóbbiak részt vettek volna. Ezt követően megszerkesztettek egy előfizetői szerződést és egy díjbekérő számlát és azokat 1397 cég részére kipostázták vállalva, hogy a megrendelő cégek adatait internetes oldalon telefonkönyv formájában, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványban megjelentetik.

[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]

 

Az internetes oldalak azonban telefonkönyvként nem működtek, a vádlottaknak eleve nem állt szándékukban a telefonkönyv nyomtatott és egyéb változatainak elkészítése. A kipostázott szerződések alapján az elsőrendű vádlott egyedül 750, az másodrendű vádlottal közösen pedig 647 céget ejtettek tévedésbe, mely társaságok a vádlottaknak a díjbekérő számlákon szereplő közel 30 ezer forintos összegeket átutalták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.