LMBTQI-oldalak blokkolásáért fizet a Főpolgármesteri Hivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egymillió forintra büntette az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Főpolgármesteri Hivatalt, amiért az blokkolta az LMBTQI témájú internetes oldalak elérését a Hivatal számítógépes hálózatáról. A Hatóság szerint a főváros ezzel nemcsak az érintett szervezeteknek, hanem az egész LMBTQI közösségnek is hátrányt okozott.

A Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány márciusban fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH), miután a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala blokkolja az LMBTQI témájú honlapok elérését számítógépes hálózatából, így sem a Hivatal munkatársai, sem az önkormányzati képviselők nem férnek hozzá ezekhez az internetes oldalakhoz.

Az eljárás során a Főpolgármesteri Hivatal már annak kapcsán is ellentmondó nyilatkozatokat tett, hogy hogyan is működik valójában a honlapok elérésének blokkolása; emellett a felelősséget a blokkolást végző eszköz gyártójára, illetve forgalmazójára kívánta hárítani. A Hivatal legfőbb érve ugyanakkor az volt, hogy a Hivatal munkatársainak ezen oldalak elérésére a munkájukhoz nincs szükség. Ez az érvelés azonban összeomlott, mikor a Hivatal által becsatolt dokumentumból kiderült, hogy számtalan a munkavégzéshez nem szükséges internetes oldal, így például szórakoztató videók és aukciós oldalak is elérhetőek a hivatali gépekről. Ráadásul a hátrányos megkülönböztetésnek kitett csoportok érdekérvényesítő szervezeteinek kiadványaira, sajtóanyagaira a Hivatal munkatársainak az esélyegyenlőség előmozdítása érdekében igenis szükségük van. Ezt támasztotta alá, hogy más hátrányos helyzetű csoportokkal, romákkal, nőkkel, fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozó oldalak elérhetők is voltak, a Főpolgármesteri Hivatal csak az LMBTQI témájú oldalakat, köztük a jogvédő szervezetek oldalait blokkolta. Az EBH mindezek alapján megállapította, hogy a Főpolgármesteri Hivatal magatartása szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg az érintett szervezetekkel szemben.

Az EBH azonban ezen túlmenően arra is rámutatott, hogy a Hivatal magatartásával az egész LMBTQI közösségnek hátrányt okozott: korlátozta érdekképviseleti lehetőségeiket, illetve megalázta őket. Az EBH megfogalmazásában: “[A] tiltott kategóriák köre alapján az állapítható meg, hogy a meleg, leszbikus, biszexuális tartalmakat kifejezetten a nem munkahelyre való, káros, deviáns, akár jogellenes tartalmakkal összefüggő kategóriákkal tartja összetartozónak az eljárás alá vont (…). [A]z eljárás alá vont az ország fővárosának önkormányzataként a kérelmezők honlapjait, illetve magát a hangsúlyos meleg, leszbikus, biszexuális tartalmat a deviáns témákat tartalmazó kategóriákkal együtt tiltja, jelentős mértékben ráerősítve, mintegy jóváhagyva ezzel a már meglévő társadalmi előítéletet.”

Az EBH a jogsértés súlyára tekintettel többes szankciót szabott ki: előírta a jogellenes állapot megszüntetését, megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, egymillió forint összegű bírság megfizetésére kötelezte a Főpolgármesteri Hivatalt, és előírta a határozat közzétételét a Hatóság honlapján és a budapest.hu nyitóoldalán.

“Érthetetlen számunkra, hogy a főváros miért tartott ki nyilvánvalóan jogsértő gyakorlata mellett még az eljárás megindulása után is. Egyezségkötési ajánlatunkat is elutasították” – kommentálta a döntést Dombos Tamás, az eljárást indító szervezetek jogi képviseletét ellátó Háttér Társaság ügyvivője.

Az EBH döntése ellen fellebbezésnek helye nincs, ugyanakkor a Főpolgármesteri Hivatal 30 napon belül közigazgatási perben támadhatja meg a határozatot.


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Nem jár a korkedvezményes nyugdíj a kormányhivatallal pereskedő transz nőnek a Fővárosi Törvényszék szerint

A Fővárosi Törvényszék kedden határozatot hirdetett egy transz nőnek, G. V. A.-nak az ügyében, aki azt próbálta elérni, hogy ő is jogosult legyen a nők kedvezményes öregségi nyugdíjazási lehetőségére, a “Nők 40”-re, vagyis negyven év munka után nyugdíjba vonulhasson. G. V. A. Budapest Főváros Kormányhivatalát perelte be, miután az elutasító határozatot hozott az ügyében. A törvényszék most elutasította G. V. A. keresetét.

2024. december 4.

Ne féljen a DÁP-regisztrációtól, mutatjuk, mit kell tennie

A jövő év elejétől fontos, mindannyiunkat érintő adminisztratív változás lép életbe: január 16-tól megszűnik a már jól ismert Ügyfélkapu. Helyébe az Ügyfélkapu+ lép, illetve a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás lesz használható. Most az utóbbival kapcsolatban gyűjtöttük össze az 5 legfontosabb kérdést és választ a gördülékeny használat érdekében.

2024. december 4.

Bíróság: Szivárványzászló-égetésre buzdítani közösség elleni uszítás

Harmadfokon közösség elleni uszítás miatt egy év próbára bocsátotta Barcsa Turner Gábort, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjét a Győri Ítélőtábla, amiért a szervezet 2019 októberében szivárványzászló-égetésre hívott fel egy október 23-i megemlékező eseményt népszerűsítő anyagaiban.