Magyar Pro Bono Díj 2019


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hagyományoknak megfelelően idén is a Magyar Ügyvédnap alkalmából került sor a The Global Network for Public Interest Law, a PILnet, és a Magyar Ügyvédi Kamara által közösen adományozott „Ügyvédek a közjóért – Magyar Pro Bono díj” átadására.

A díjjal azokat az ügyvédeket és ügyvédi irodákat ismerik el, akik a helyi kisközösségeknek nyújtott kiemelkedő pro bono munkájukon keresztül nyújtanak ingyenes jogi szolgáltatást, közéleti tevékenységükben népszerűsítik az önkéntes, ingyenes munkát, a hátrányos helyzetű emberek segítését és ezzel a magyar társadalom megerősítésén fáradoznak.

Idén – a szokásostól némileg eltérően – a 2019. év Pro Bono Ügyvédje díjat nem egy ügyvédnek, hanem egy közösségnek, a Budapesti Ügyvédi Kamarának ítélte a Bíráló Bizottság, a résztvevő 117 ügyvéd szolgálata és a Pro Bono Ügyvédnap megszervezéséhez kapcsolódó példaértékű munkája elismeréseképpen.

Az év Pro Bono Ügyvédi Irodája díjat idén az Ormai és Társai CMS Cameron McKenna Nabarro Olswang LLP Ügyvédi Iroda kapta, mely iroda 30 éve van jelen Magyarországon és működésének kezdete óta hivatása részének tekinti a különböző civil szervezetek pro bono jellegű támogatását. A tavalyi évben több, mint 50 ügyvéd kollégájuk nyújtott ingyenes jogi segítséget civil szervezetek számára, mintegy 1300 munkaórában. Húsznál több civil szervezetet támogatnak folyamatos jelleggel és ennél is több szervezet számára nyújtanak eseti jellegű tanácsot.

A Budapesti Ügyvédi Kamara ezúton köszöni meg a kollégáknak az I. Pro Bono Nap alkalmával, valamint a praxisuk során nyújtott ingyenes jogi segítségnyújtást, és bízik abban, hogy az idei rendezvény sikerét látva sikerült együtt egy jó hagyományt teremteni!

(Budapesti Ügyvédi Kamara hírlevele)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.