Megállapodott a Facebook a francia kiadókkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Franciaország a techcégek méltányosabb juttatásokra irányuló régóta tartó törekvésében áttörő sikert ért el, miután a Facebook megállapodott országos és regionális újságok egy csoportját képviselő országos és regionális újságok szövetségével (APIG), hogy fizet a felhasználók által megosztott tartalmakért.

A Facebook csütörtökön bejelentette, hogy licencszerződést kötött az APIG-gal, amely többek között a Le Parisient és az Ouest-France-t, valamint kisebb lapokat képvisel.

Ez azt jelenti, hogy „a Facebook felhasználók továbbra is szabadon tölthetnek fel és oszthatnak meg híreket az oldalon, miközben biztosítják kiadók szerzői jogainak védelmét is”.

Franciaország két éve küzd azért, hogy megvédje sajtó és hírügynökségek kiadói jogait és bevételeit a hírtartalmakat megosztó vagy híreket webes keresések során megjelenítő nagy techcégek uralmával szemben.

fizetős hírek

2019-ben Franciaország volt az első uniós ország, amely a médiavállalatok és hírügynökségek közzétételi jogairól szóló, „szomszédos jogoknak” nevezett irányelvet fogadott el, amely előírta a nagy techcégeknek, hogy kezdjenek tárgyalásokat a hírtartalom használatáért díjazást kérő kiadókkal.

De hosszú út vezetett ahhoz, hogy megállapodásra jussanak a kiadóknak járó tartalom díjáról. A Facebook és az APIG által kötött megállapodás pontos összege nem ismert.

Pierre Louette, a Les Echos-Le Parisien médiacsoport vezetője vezette az újságok szövetségét, akik együtt tárgyaltak a Facebookkal. Elmondása szerint a megállapodás „a kiadók és a vezető digitális platform közötti szókimondó és gyümölcsöző párbeszéd eredménye”. A megállapodásban foglalt feltételek lehetővé teszik a Facebook számára, hogy megfeleljen a francia törvénynek, miközben „jelentős finanszírozást biztosít” a hírkiadóknak, különösen a legkisebbeknek.

Más lapok, mint például a Le Monde országos napilap, az elmúlt hónapokban saját megállapodásokat kötöttek. A hírügynökségek külön is tárgyaltak. A kiadók jogait védő 2019-es francia törvény után több mint egy évig nem csillapodott a szerzői jogi konfliktus, amelyben a francia médiacsoportok megegyezésre törekedtek a nemzetközi technológiai cégekkel.

A Google eleinte megtagadta az előírások betartását, mondván, hogy a médiacsoportok már most is profitáltak abból, hogy több millióan látogatták meg webhelyeiket. A fogyatkozó nyomtatott előfizetésekkel küszködő sajtóorgánumok arról panaszkodtak, hogy nem kapják meg a hírek mellett megjelenő hirdetésekből származó bevételek egy részét, különösen a Google-on keresztüli elérés esetén.

Idén azonban a Google szintén bejelentette, hogy megállapodástervezetet kötött az APIG-vel, amely szerint fizet a kiadóknak a keresései során megjelenő tartalomért.

A Facebook közölte, hogy a tartalomért való fizetés mellett januárban elindítja a Facebook News nevű francia hírszolgáltatást is – az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban nyújtott hasonló szolgáltatások folytatásaként –, hogy „külön teret biztosítson az embereknek a megbízható tartalmak eléréséhez”.

A Facebook az év elején megállapodást kötött Ausztrália legnagyobb médiacégeivel. A Nine Entertainment, amelynek tagja a Sydney Morning Herald és az Age is, éves jelentésében közölte, hogy „rövid távon erőteljes növekedést” vár a Facebookkal és a Google-lal kötött üzleteitől.

A brit újságok, köztük a Guardian tavaly csatlakoztak egy programhoz, amelyben a Facebook fizet a közösségi oldal egy erre a célra szolgáló hírrészében megjelenő cikkek licencéért. A Guardian Australia júliusban külön megállapodást kötött a Facebookkal a hírtartalom engedélyezéséről.

(theguardian.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.