Megerőszakolta négyéves kislányát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság elrendelte letartóztatását annak a férfinak, aki 4 éves kislánya megerőszakolásával gyanúsítanak – írta a törvényszék.

A rendőrség szerdán közölte, hogy egy ceglédi négyéves kislány sérelmére elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt október 7-én indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A Pest megyei nyomozók az üggyel összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a kislány 36 éves apját.

A törvényszék közleményben azt írták: megalapozott gyanú merült fel, hogy a gyanúsított október 7-én, a nevelése alatt álló kiskorú gyermekével „szexuális cselekményt végzett”.

A megalapozott gyanú tárgyát képező kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény jellegéből adódóan, illetve a középmértékes büntetéskiszabási szabályokra, valamint a terhelt külföldi kötődésére figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne, a bizonyítás eredményességét a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné.

Az ügyben a nyomozás jelenleg folyamatban van.

A bíróság arra jutott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt cél a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a terhelt és a büntetőeljárásban részt vevő más személyek viszonyára figyelemmel a letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés (így távoltartás vagy bűnügyi felügyelet) alkalmazásával nem biztosítható.

Mindezeket figyelembe véve a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte a férfi letartóztatását, a kényszerintézkedés az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra január 14-ig tart.

A döntés ellen a gyanúsított és védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan a bűnügyi felügyelet miatt (vállalná nyomkövető technikai eszköz viselését) fellebbezést jelentett be, a végzés nem vált véglegessé, de végrehajtható – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.