Meghalt Erdei Árpád, az Alkotmánybíróság volt tagja
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Erdei Árpád vasárnap, életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el.
Erdei Árpád az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1962-ben. 1970-ig az Országos Kriminalisztikai Intézet munkatársa, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi Tanszékének oktatója, tíz éven át tanszékvezetője volt. 1985-ben szerzett kandidátusi fokozatot, 1994-ben habilitált. Fő kutatási területe a bizonyításelmélet és az összehasonlító büntetőeljárási jog volt.
Az Országgyűlés 1998 márciusában választotta meg az Alkotmánybíróság tagjává, tisztségét 2007 márciusáig töltötte be. 2003 augusztusa és 2007 márciusa között az Alkotmánybíróság helyettes elnöke volt. Sok nagy jelentőségű ügynek volt az előadó alkotmánybírója, ezek közé tartozik többi között a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag alkotmányossági vizsgálatával foglalkozó és a lőfegyver viselésével, valamint a kábítószer használatával kapcsolatos határozat – közölte az Alkotmánybíróság.