Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A parlament kormánypárti többsége elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy mégis kapjanak működési támogatást a pártok választási években, azaz jövőre is.
Az Országgyűlés hétfőn határozott az új kampányfinanszírozási szabályokról szóló javaslat módosító indítványairól. Ezek között fogadták el a szocialista Molnár Zsolt és Tóbiás József előterjesztését, amelyre csak a Jobbik szavazott nemmel. A Fidesz-KDNP és az MSZP mellett az LMP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért független képviselői is igennel voksoltak.
A kormánypártok két hete jelentették be, hogy a választás évében a pártok működésének állami támogatását nem folyósítják majd, csak a kampánykiadásokat finanszírozza és az egyéni képviselőjelölteket támogatja a költségvetés.
A szocialista politikusok indoklása szerint azonban az állam hagyományosan azért nem várja el a pártoktól, hogy önfenntartók legyenek, nehogy átláthatatlan támogatási rendszer alakuljon ki.
A szocialista módosító javaslatot korábban sem a kormány, sem a költségvetési bizottság kormánypárti többsége nem támogatta, és nem szerepelt az előterjesztők által támogatott indítványok között sem, így arról csak az MSZP kérésére szavazott az Országgyűlés.
(Forrás: MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!