Megszűnik a Szerencsejáték Zrt. monopólium az online sportfogadásban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A képviselők – 136 igen szavazattal, 45 nem ellenében és kilenc tartózkodás mellett – elfogadták az egyes gazdaságszabályozási tárgyú törvények módosításáról szóló kormányzati javaslatot.

A módosítás érinti a szerencsejáték szervezéséről, a bányászatról, valamint a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt.

A liberalizált szerencsejátékok körébe kerül 2023-tól a távszerencsejáték, azaz megszűnik az online sportfogadás esetében az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. jelenlegi monopóliuma. Távfogadást a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának engedélye alapján az Európai Gazdasági Térségben honos gazdasági szereplők bonyolíthatnak a jövőben. A döntés előzménye, hogy az Európai Unió Bírósága szerint az állami monopóliumban lévő online játékszervezési szabályozás sérti a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságát.

A bányászatra vonatkozó rendelkezések a kitermelés növelésének jogi eszközökkel történő ösztönzését célozzák, és több bürokráciacsökkentő, a jogalkalmazást segítő, pontosító elemet tartalmaznak.

A megváltozott piaci igények rugalmasabb követhetősége érdekében a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényből kikerül a dohányboltban forgalmazható, nem trafikköteles termékek körének meghatározása.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.