Megszüntették a pénzügyőr házi őrizetét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Figyelemmel voltak a személyi körülményeire, arra, hogy munkát kíván vállalni és eddig tanúsított magatartására.


A Miskolci Járásbíróság megszüntette a házi őrizetét és lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el annak a volt pénzügyőr százados gyanúsítottnak, aki a gyanúsítás szerint hivatali helyzetével visszaélve egy folyamatban lévő nyomozás adataiból a megismerésre nem jogosultaknak információt szolgáltatott, illetve további hivatalos személyek megvesztegetését állítva információ-szerzésre ígéretet tett, s ezen működésével összefüggésben anyagi előnyt kért költségei fedezésére és azért, hogy a „srácoknak is tudjon valamit adni”.
 

 

A bíróság 2016. július hó 20. napján előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat, majd 2016. október hó 11. napjától kezdődően óvadék letétele mellett a házi őrizetét rendelte el. December 23-án meghozott végzésével pedig – figyelemmel a személyi körülményeire, arra, hogy munkát kíván vállalni és eddig tanúsított magatartására – akként ítélte meg, hogy elegendő a legenyhébb kényszerintézkedés, nevezetesen a lakhelyelhagyási tilalom elrendelése is. 
 
A bíróság változatlanul kötelezte a gyanúsítottat, hogy a lakhelyelhagyási tilalom tartama alatt a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselje. A végzés jogerős.
 


Kapcsolódó cikkek