A Nemzeti Védelmi Szolgálat 13 esetben indított eljárást megbízhatósági vizsgálat nyomán tavaly
Tavaly 278 megbízhatósági vizsgálatból 13 esetben indult eljárás – tudatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn a Facebook-oldalán.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az elmúlt napokban ismételten több bejelentés érkezett az OBH, miszerint a Civil Marketing Kft. nevében a civil szervezetek képviselőit telefonon, az OBH-ra hivatkozva keresik meg azzal, hogy ellenszolgáltatás fejében az éves beszámolókat ellenőrzik, felülvizsgálják, valamint szükség szerint javítják.
Az OBH arra hívta fel a civil szervezetek figyelmét, hogy sem a Civil Marketing Kft-vel, sem pedig más gazdasági társasággal nem kötött együttműködési megállapodást a beszámolók ellenőrzésére, valamint felülvizsgálatára!
Az OBH feladata kizárólag a beszámolók közzététele és nyilvántartása, tartalmában, érdemében nem vizsgálja azokat, valamint a civil szervezetek gazdálkodási tevékenységét sem, ugyanis ilyen vizsgálatokra nincs hatásköre.
Az OBH kéri a civil szervezeteket, ha ilyen tartalmú megkeresést kapnak, azt utasítsák el, illetve haladéktalanul jelezzék az illetékes törvényszéknek, vagy a nyomozóhatóságnak.
Amennyiben a beszámoló benyújtásával, illetve közzétételével kapcsolatban bármilyen kérdés vagy probléma merülne fel, úgy kérjük, hogy keresse az OBH Országos Nyilvántartási Irodáját a civilinfo@obh.birosag.hu e-mail címen.
Tavaly 278 megbízhatósági vizsgálatból 13 esetben indult eljárás – tudatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn a Facebook-oldalán.
2023. május 25-én ünnepélyes keretek között 114 új katonai ülnök tette le esküjét a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának épületében.
Tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a debreceni autós ámokfutót a bíróság – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!