Megtévesztő SMS-ek miatt bírságolt a GVH


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GVH jogsértőnek ítélte a Telenor SMS kommunikációját a kiegészítő adatszolgáltatások felhasználási idejéről. A jogsértésért 15 millió forint bírságot szabott ki  és egyúttal megtiltotta a Telenor jogsértő gyakorlatának folytatását.


A GVH a Telenor 2015 novemberében bevezetett kiegészítő mobilinternetes adatjegyeinek és adatcsomagjainak igénybevételéről szóló tájékoztatásait vizsgálta, amelyeket a cég SMS-ben és a Felfedező Magazinban tett közzé.

A GVH megállapította, hogy a Telenor tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert

megtévesztő tájékoztatást nyújtott a kiegészítő adatcsomagok felhasználási idejéről, azok ugyanis a szöveges üzenetekben használt „havi” szó ellenére nem egy hónapig, hanem csak az ügyfél számlázási ciklusának végéig álltak a fogyasztó rendelkezésére;

elhallgatta számlás előfizetői elől, hogy az adatcsomag az ügyfél számlázási ciklusának végéig használható fel;

elhallgatta MyChat-et használó kártyás előfizetői elől, hogy az SMS tárgyát képező adatjegy megrendelése nem egyszeri, azaz eseti jellegű, hanem megújuló, így annak visszamondásáig szól.

A GVH a bírság kiszabásakor a jogsértéssel érintett bevételekből indult ki. Súlyosító körülményként értékelte a versenyhatóság, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat hosszabb ideig tartott, így jelentős számú fogyasztót ért el. A GVH enyhítő körülményként értékelte, hogy

a Telenor egyedileg intézkedett az adott havi adatjegy díjának jóváírásáról azon előfizetőknél, akik panaszt tettek a rövid felhasználási időszak miatt;

a Telenor már a versenyfelügyeleti eljárás alatt módosította kifogásolt SMS kommunikációinak egy részét.

A GVH döntésében megállapította továbbá, hogy nem volt jogsértő a Telenor tájékoztatása a Felfedező Magazinban, valamint a szolgáltatás aktiválási időpontjával összefüggő tájékoztatása és a kártyás előfizetőknek küldött, a kiegészítő adatszolgáltatásokkal kapcsolatos módosított SMS kommunikációja.

(gvh.hu)

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

Kapcsolódó cikkek