Megválasztották alkotmánybírónak Márki Zoltánt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés titkos szavazáson 136 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodás, és 15 érvénytelen szavazat leadása mellett alkotmánybíróvá választotta Márki Zoltánt, a Kúria büntető kollégiuma vezetőjét.

Azért kellett új tagot választani az Alkotmánybíróságra, mert Varga Zsolt András korábbi alkotmánybírót a Kúria elnökének választották. Márki Zoltán június 22-i hatállyal tölti be az alkotmánybírói posztot.

Márki Zoltán jelölését hétfőn támogatta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága. Márki Zoltán meghallgatásán hangsúlyozta: az igazságot, a függetlenséget és az ítélkezést nem tartja bonyolult teoretikus kérdésnek.

“Egy bírónak nincsenek tervei, nekem az üggyel nem célom van, hanem dolgom. Nem a felekkel van elszámolnivalóm, hanem a törvénnyel(…), az Alkotmánybíróságon pedig az alaptörvénnyel” – hangoztatta.

Szerinte az igazság államcél; mindenkinek lehet igaza, de ha vita van, alanyi joga senkinek sincs az igazságra, ugyanakkor az a joggal szemben is kiperelhető, ennek ma minden lehetősége megvan.

“Függetlenség van, azt legfeljebb el lehet venni”, ezért azt “mindig meg kell adni”. Márki Zoltán egyúttal az függetlenség lényegének nevezte, hogy “nem lehet döntésre utasítani”. “Ha ezt betartják, akkor nincs baj” – tette hozzá, azt is megjegyezve, hogy neki ebben a tekintetben az elmúlt 30 évben “nem volt deficite”.

A Kúria honlapján közzétett életrajza szerint Márki Zoltán 1990 decemberétől lett a Pesti Központi Kerületi Bíróság büntető ügyszakos bírája. 1996 és 2002 között az Igazságügyi Minisztériumba beosztott bíróként dolgozott. 2002 júliusától a Legfelsőbb Bíróságra jogegységi határozatok előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátására, határozatlan időre beosztott bíró. 2005 szeptemberétől legfelsőbb bírósági bíró. 2012 májusától kúriai tanácselnök. 2015 szeptembere 2017 áprilisa között a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának megbízott vezetője. 2021. január 12-től Kúria büntető kollégiuma működésével összefüggő igazgatási feladatokkal megbízott tanácselnök, március 15-től pedig annak vezetője lett.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Burkolt reklámot is vizsgált a Médiatanács

Burkolt reklám közzététele miatt szankcionált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa októberi első ülésén. Az NMHH a joghatósággal rendelkező holland társszervezethez fordult egy, a Netflixen elérhető film korhatár-besorolásával kapcsolatban.

2024. október 3.

Egyre több egyetemi hallgató szeretne tanulni a szellemitulajdon-védelemről

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) 2018 óta nyújt iparjogvédelmi és szerzői jogi képzést távoktatási és jelenléti képzésben résztvevő hallgatók számára egyaránt. Ez idő alatt már több, mint 11 ezer fő vette fel az iparjogvédelmi kurzust. Számuk egyre növekszik: míg 2022-ben több, mint 1800-an, 2023-ban már közel 2300-an végezték el, és várhatóan a következő tanévben is növekszik a népszerűsége. Az újonnan csatlakozó hallgatók ettől a tanévtől megújult formában végezhetik el a modult. A tanulók mellett oktatók, kutatók, de akár a vállalkozók is hasznukra fordíthatják az itt szerzett tudást.