Mobilgátas népszavazás: döntött a Kúria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést kedden – derül ki a Kúria internetes oldalán közzétett végzésből.


A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat nem a part mentén, hanem beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni. 

A benyújtott kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

Az FVB augusztus végén megtagadta a kérdés hitelesítését, arra hivatkozva, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét szolgáló létesítmény helyét meghatározza a beruházásgyorsítási törvény, pontosan körülírva azt a területet, ahol a védmű megvalósítására irányuló beruházás megvalósul. Ennélfogva az árvízvédelmi mű elhelyezkedésének, nyomvonalának meghatározása nem tartozik a Fővárosi Közgyűlés hatáskörébe – szögezték le. Az FVB álláspontja szerint tehát a Fővárosi Közgyűlés a népszavazási kezdeményezéssel visszavonni kívánt határozatában a hatókörén kívül eső jogszabályokban, törvény által előírt kötelezettsége körében, a törvényben foglaltaknak megfelelően jelölte ki a csillaghegyi öblözet védelmét szolgáló árvízvédelmi védmű nyomvonalát, ezért az FVB szerint a kérdésben nem lehet helyi népszavazást tartani. 

A határozat ellen jogorvoslati kérelmet nyújtottak be a Kúriához, amely kedden megváltoztatta az FVB döntését és a kérdést hitelesítette. 

A Kúria végzésében leszögezte: a beruházásgyorsítási törvény kijelöl egy-egy partszakaszon vízfolyások menti területsávot, amelyekre nézve az árvízvédelmi beruházások megvalósítása során bizonyos speciális szabályok érvényesek. A törvény azonban nem szól a szalagsávon belüli árvízvédelmi művek helyének pontos kijelöléséről. A bíróság szerint tehát az FVB által hivatkozott jogszabály nem függ össze közvetlenül a népszavazási kérdéssel, nincs benne szó a nyomvonal kijelöléséről ezen sávon belül vagy akár kívül. 

A bíróság leszögezte azt is, hogy az önkormányzatokról szóló törvény alapján a fővárosi önkormányzat feladata a környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, és ugyancsak e törvény alapján a fővárosi önkormányzat ellátja mindazokat a terület- és településfejlesztési, valamint területrendezési, településrendezési és településüzemeltetési feladatokat, amelyek a főváros egészét érintik, vagy amelyek a fővárosnak az országban betöltött különleges szerepköréhez kapcsolódnak.

A Kúria szerint az árvízvédelmi művek elhelyezésének, létesítésének tervezése az országos rendszer fejlesztési stratégiája által meghatározott keretek között terület- és településrendezési feladat, azt pedig, hogy az ezzel kapcsolatos hatáskörök a különböző kormányzati szintek között hogyan oszlanak meg, a területrendezési szabályok rögzítik. 

Ez alapján a tervhierarchiához kötődő települési és térségi feladatokat a fővárosban a fővárosi önkormányzat látja el. Az árvízvédelem nyilvánvalóan abba a körbe tartozik, ami a főváros egészét is érinti, értelemszerűen az országos védelmi rendszernek való megfelelőség mellett – jegyezte meg a bíróság.  

A Kúria szerint tehát a fővárosi önkormányzat e keretek között a jogszabályi felhatalmazások alapján pontosíthatja a meghatározott árvízvédelmi mű nyomvonalát. Úgy ítélték meg, hogy a fővárosi önkormányzatnak a csillaghegyi öblözet védelmét szolgáló védmű nyomvonalának – jogszerű keretek közötti – kijelölésére van törvényi felhatalmazása, ami viszont más, mint amire az FVB határozatában hivatkozik. A megjelölt jogszabállyal a kérdés ezért nem ellentétes, miképpen nem az a ténylegesen feljogosító hatásköri rendelkezésekkel sem. 

[htmlbox BDT]

 

Ezek alapján megállapították, hogy a fővárosi önkormányzat nyomvonal-kijelölési hatásköre elsősorban az önkormányzati és területfejlesztési törvények vonatkozó rendelkezésein és nem az FVB által hivatkozott beruházásgyorsítási törvényen alapul. 

A Kúria egyetértett a jogorvoslati kérelem benyújtójával abban, hogy az FVB által hivatkozott jogszabályhely hatásköri szabály, nem pedig nyomvonal-kijelölés, így nem állítható ennek alapján, hogy a védmű helyét törvény határozná meg, vagyis a Fővárosi Közgyűlésnek, határozata meghozatalakor volt mozgástere. E mozgástéren belüli döntési szabadság „visszaadására” irányul a népszavazási kérdés, amikor a határozat hatályon kívül helyezésének helyeslésére kérdez rá. 

A bíróság szerint tehát a népszavazási kérdés nem ütközik magasabb szintű jogszabályba, a tárgya pedig egyértelműen az önkormányzat hatáskörébe tartozó ügy, így megfelel a népszavazási törvény előírásainak. 

A Kúria jelezte: a népszavazási kérdés egyértelműségét nem kellett vizsgálnia, tekintettel arra, hogy sem az FVB határozata, sem a vele szemben benyújtott kifogás nem említett ilyen indokot.

A bíróság döntése jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.