Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OBH többletpontokkal kívánja ösztönözni a pályázókat arra, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakornokként.
Az OBH elnökének 9/2018. (XII. 13.) OBH utasítása alapján – főként a vizsgázóktól és vizsgáztatóktól érkező igények alapján – 2018. december 14-től módosult a bírósági fogalmazók felvételi rendjének szabályzatáról szóló 3/2016. (II. 29.) OBH utasítás.
Többletpontokkal ösztönözzük a pályázókat arra, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakornokként. Ennek érdekében a módosítás következtében egységessé vált az egyetemek által kötelezően előírt, és az ezen túlmenően, a bíróságokon önként teljesített szakmai gyakorlatok pontozása is.
Mindemellett bővítettük is a többletpontokat, immár nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért helyezésért vagy különdíjért, valamint az OTDK-n kapott különdíjért is pontok járnak.
Lényeges változás, hogy mostantól az idegennyelv-ismeret értékelése a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelethez igazodik. Fontos, hogy bár a jövőben a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga után is jár többletpont a pályázók részére, azonban e többletpont(ok) beszámítására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a pályázó csatolja a pályázatához a nyelvvizsga-bizonyítvány közjegyző által hitelesített példányát.
Igény mutatkozott a szabályzat módosítására a versenyvizsgával már rendelkező pályázók tekintetében is. Számukra kötelezővé vált a pályázat mellékleteinek ismételt benyújtása, valamint egyértelművé vált az is, hogy a többletpontokat – az azonos feltételek biztosítása érdekében – ők is a szóbeli versenyvizsga megkezdésének időpontjáig igazolhatják, csakúgy, mint az újonnan versenyvizsgázó pályázók.
A szóbeli versenyvizsga megkezdésének időpontját a www.birosag.hu honlapon teszik közzé.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!