Nagy változás jöhet: az egyik szülő kérésére is elrendelhetnék a gyermek közös felügyeletét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Judit szerint a változás nagyobb mozgásteret, de ebből fakadóan nagyobb felelősséget is jelent majd a bíróknak.

Varga Judit a minap nyújtotta be azt a salátatörvényt, amely úgy  írná át a Polgári törvénykönyvet, hogy a jövőben már az egyik szülő kérésére is elrendelhetnék a gyermek közös felügyeletét a válásnál – írja a 24.hu. Az igazságügyi miniszter az InfoRádiónak azt mondta: a gyermekek érdekét szolgálja ez, mert egy nagy konfliktusforrást szüntet meg.


Kapcsolódó cikkek

2018. március 19.

A gyermek érdeke az első

A magyar bíróságok döntésüket azzal indokolták, hogy a Franciaországba való visszaszállítás esetén egy olyan személy gondozná a gyermeket, akit nem ismer, olyan helyen, amely idegen a gyermek számára, és csak nagyon keveset találkozhatna az édesanyjával, aki eddig nevelte.

2021. május 19.

Beleszólhat-e az elvált szülő a gyermek oltásába?

A Covid-19 világjárvány a családok életét nem csak a fertőzések útján nehezíti, hanem immáron a fiatal- és gyermekkorúak olthatósága kapcsán is újabb kihívások elé állítja azzal, hogy a szülők döntési helyzetbe kerülnek.
2013. május 23.

Bűnös áldozatok, felesleges apák

Kiss Henriett Középiskolai tanár. A Szegedi Tudományegyetem magyar-filozófia szakán tanult, ezt követően felsőfokú Pr-szakreferens lett, majd elvégezte a közéleti beszédíró mesterkurzust. Jelenleg dokumentumfilmezéssel és publicisztikával foglalkozik, illetve anyaként „teljesít szolgálatot” kislánya mellett. Dr. Tamási Erzsébet Kriminológus és történész. 1977-ben a Néprajzi Múzeum muzeológusa, majd a következő évtől mintegy 10 éven keresztül az MTA Történettudományi Intézet tudományos munkatársa. Ezt követően 1995-ig a Gondolat Kiadó felelős szerkesztője, 1995–2002 között pedig a Belügyi Szemle szerkesztője, illetve főszerkesztő-helyettese. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK adjunktusa.