Nagymamája megölése miatt vádat emeltek egy nő ellen

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2019. február 15.
Címkék: , , ,
Rovat:
Vádat emeltek egy 36 éves nő ellen, aki egy baltával megölte 81 éves nagymamáját Sarkadkeresztúron – közölte a Békés Megyei Főügyészség pénteken.

A 36 éves cserszegtomaji nő 2017. november 9-én este kereste fel a 81 éves asszonyt, hogy pénzt kérjen tőle, de ő nem akart adni. A két nő között vita alakult ki, amely másnap reggel is folytatódott. Ekkor az unoka a szerszámosládából kivett egy baltát, és a konyhában a neki háttal álló sértettet kétszer fejbe vágta.

Az idős asszony összeesett, a vádlott pedig egy ideig a szomszéd szobában dohányozva hallgatta nagyanyja hörgését, ezután még legalább ötször lesújtott rá a baltával. Az idős nő meghalt.

A vádlott ekkor magához vette nagyanyja nyakláncát, arany fülbevalóit, a holttestet pedig egy irhakabáttal együtt az udvari kukába rejtette. Összetakarított a házban, a baltát letörölte, a véres szőnyeget elrejtette, az összevérezett függönyt elégette. Magához vette az idős asszony laptopját és további ékszereket is, és indulni készült. Ekkor azonban megérkezett nagyanyja szomszédja és más hozzátartozói, akik értesítették a rendőrséget.

A Békés Megyei Főügyészség a nőt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolta meg és életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Idős nő gyilkosát ítélték 19 év fegyházra
2019. június 24.

A Tatabányai Törvényszék 19 év fegyházra ítélt egy hajléktalan férfit, aki sörösüveggel leütött, majd halálosan bántalmazott egy őt anyagilag is támogató 87 éves asszonyt.

Életfogytiglan a rendőrgyilkossággal vádolt férfinek
2019. június 21.

Emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntettében bűnösnek mondta ki és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte pénteken első fokon, nem jogerősen Győrkös Istvánt a Szombathelyi Törvényszék.