Négy hónapot kapott csalásért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. június 7-én – bíróság elé állítás keretében – 4 hónap szabadságvesztésre ítélte azt a – szintén külföldi – férfit, akit csalás közben ért tetten a rendőrség.

A terhelt 2019. június 4-én a kora esti órákban megjelent egy V. kerületi pénzváltó előtt, ahol felfigyelt a sértettre, aki a pénzváltónál sorban állt. A terhelt odalépett a sértetthez, és közölte vele, hogy a pénzváltó zárva van és felajánlotta, hogy ő felváltja a sértettnél lévő 500 amerikai dollárt. A terhelt átvette a sértettől a valutát és átadott neki 145.000 – forgalomból kivont, értéktelen – belorusz rubelt, majd távozott a helyszínről.

A sértettnek gyanússá vált a kapott pénz így egy másik pénzváltóban ellenőriztette, hogy valóban forintot kapott-e. Mivel ott megerősítették, hogy nem forintot kapott, a sértett a terhelt után indult.

Mikor a terhelt észrevette a közeledő sértettet futásnak eredt, azonban a sértett utolérte őt és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta. A vádlott a kicsalt pénzt a – szintén külföldi állampolgárságú – sértettnek teljes mértékben visszaszolgáltatta.

A terheltet ezután bűnügyi őrizetbe vették, emellett a rendőrség többféle, forgalomból kivont, értéktelen valutát – többek között jugoszláv dínárt – is lefoglalt nála.

A bíróság úgynevezett bíróság elé állítás keretében tárgyalta az ügyet. A vádlott elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság 4 hónap fogházra ítélte az elkövetőt, amelynek végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. május 14.

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy férfi

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki egy nyeremény ígéretével összességében mintegy 1,4 millió forintot csalt ki csaknem ötven embertől telefonon, a megszerzett pénzt pedig szerencsejátékokra fordította – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.